Mobilmarketing blog optimalizálása

Ilyesmi is megesik: az ember blogvásárlásra adja a fejét. Én legalábbis már rászántam magam a tranzakcióra, de végül is az eredeti tulajdonos nem kért semmit cserébe. Átadta a blogot, viszont törölte az összes bejegyzést. Ezzel nehéz helyzetbe hozott, mert ugyan igaz, hogy én főleg a domaint akartam megszerezni, meg a hozzá tartozó TOP10-es Google-helyezést a mobilmarketing kulcsszóra – de mivel ezt a pozíciót a webhely a tartalmával szerezte meg (linképítés alig történt), ezt a tartalmat a domainnal együtt vettem volna át, ez az, miért fizettem is volna egy ésszerű árat. Persze az jó, hogy magát a domaint ingyenesen adta át volt tulajdonosa, de az már kevésbé, hogy a régi url-ek alatt a Google hiába keres tartalmat. Illetve hát valamit itt is lehetett tenni.

Annak utána tudtam menni, hogy melyek voltak a régebbi posztok url-jei, ezek alá kreáltam új tartalmat. Így a posztok fele most már nem ad 404-es hibaüzenetet, és a címkékre is odafigyeltem, ezek többsége szintén újraélet, így a régi címkeoldalak többségén is van új tartalom. Aztán az első új bejegyzés is megszületett.

A kérdés ez, hogy ez a váltás mit eredményes a találati listán. Én arra számítok, hogy az első tízben mindenképpen benne marad a blog. Sőt. Mivel a korábbi verzió szinte nem volt optimalizálva, a mostani viszont erős SEÓ-t kapott, így akár a kulcsszavas Google-helyezések javulására is számíthatok. Jobbak lennének az esélyek, ha közelebb állna szívemhez a mobilmarketing mint téma…

mobil-marketing, tartalommarketing

Mobilmarketing – tartalommarketing

Merthogy a blogot nem úri passzióból szereztem meg, hanem azért, mert az okostelefonokra irányuló marketingtevékenység témája lett a 2015-ös SEO-projektumok egyikének, amelyik erre az évre is áthúzódott. Mivel saját erőforrásaim kimerülőben vannak, így is, úgy is szükség lett volna új bázisoldalak felfuttatására. Aki már csinált ilyet, tudja, hogy a linktámogatás kedvéért épített honlap internetes autoritásának a megszerzése hónapokig eltarthat. Ehhez képes a rendszerbe újonnan bekerülő “veterán” blog kész főnyeremény, hiszen már nemcsak tisztességes domain és url rating birtokában van, hanem, lám, egy közepesen exponált kulcsszóval is üzleti és keresőmarketing szempontból értékelhető találati pozíciót szerzett. Így vélhetőleg a tömeges sms anchor texttel elhelyezett hivatkozások is effektív hatást gyakorolnak a céloldalra. Bizony, a honlapoptimalizálás édes kenyerét evőknek (és a rávalót megkeresőknek) ilyen mandíner módszereket kell alkamazniuk, hogy az utoljára 2014 decemberében frissített Google Pingvin Algoritmus hamarosan végre kikelő fiókáit szorongás nélkül fogadhassák.

Tartalommarketing hírek, eredmények: az újonnan optimalizált Mobilmarketing-SMS blog kulcsszavas helyezéseinek Google-optimalizálása. SEO-projektumok kulcsszavai: sms-küldés, sms-kampány, tömeges sms küldés. Linképítő tuning a keresőszavas helyezés-javítására. | Projektumok: google keresőmarketing, mobil blog helyezés, tömeges sms: télikert-kampány, kulcsszó-seo, mabketingblog, első google helyezés javítása, sms-küldés okostelefonra, mobilmarketing kampány, marketing, tartalom

SMS-küldő és télikert építő honlapok

2016-os keresőmarketing projektjeim igazán kedvemre valóak. Az egyik program a Gateway rendszerű tömeges SMS küldés témájához, a másik a télikertek tervezéséhez, gyártásához és üzemeltetéséhez kapcsolódik. Mindkettőhöz valamelyest irodalmi megközelítésben állok hozzá.

tömeges sms marketing

Tömeges SMS küldő kampány

Tömeges SMS küldés

A műszaki megközelítés logikus lenne, de ha abból indulunk, ki, hogy az SMS szöveges üzenet, akkor mind a szöveg, mind az üzenet széles kreatív lehetőségeket nyit az alkotás, az irodalmi tevékenység felé. Hiszen a írói művek lényegében szövegek, és ezeknek a szövegeknek – szeretik mondani a szakemberek – üzenetük van. Így máris adódik a releváns kontextus a mibilmarketing felé: amennyiben szövegekkel és alkotások üzenetével  foglalkozom, nem számít irrelevánsnak, ha egyben az sms-küldést is szóba hozom. Meg is teszem ezt számosnál több különböző szövegoldalon, weblapon – ezeket persze alapos tartalmi optimalizálás alá veszem és biztosítom a megfelelő SEO-kondíciókat. Honlapjaim jól teljesítenek és a támogatott website is szépen lépdel a Google-elsőség felé. Előfordulhat, hogy 2016 szeptemberétől a linképítés a http://tomeges-sms-kuldes.hu/ domain alatt épülő új céges weboldalra fog irányulni. a SEO-cikk folytatódik

Mobilmarketing weblap optimalizálása

google- sms-maketing

Mobilmarketing weblap javuló Google-helyezése

Bárhogy is berzenkedtem ellene: SEO-munkámban egyre több lett a marketing-elem. Én a klasszikus keresőoptimalizálás módszereit részesítem előnyben, ezekhez értek is valamelyest. Szívesen foglalkozom tartalomoptimalizálással, főként, ha a weblap témája nem idegen számomra, ennél is jobban azonban a kreatív linképítést szeretem. Ebben a munkában én egyebek mellett még irodalmi vénámat, fantáziámat, a fikciók iránti vonzalmamat is kiélhettem, és örömest értekeztem posztjaimban arról, hogy került a jeles avantgárd poéta és gondolkodó, Tsúszó Sándor birtokába az első budapesti autókölcsönző egyik Ford típusú gépkocsija. Új optimalizációs projektumom is lehetőséget ad efféle játékra: nyílvánvánvaló, hogy a mobilmarketing témához jól illik, ha haiku-verseket írok tömegesen SMS-üzenetként, de ez nem elegendő arra, hogy a frekventált kulcsszavakkal a támogatott weboldal TOP Google-helyezéseket érjen el. Ehhez bizony igen sok PR-cikket is meg kell írni és el kell helyezni, továbbá a nagybetűs MARKETING tevékenység egészéből nem elegendő csak a keresőmarketingre koncentrálni.

Tömeges SMS kampány: mobilmarketing

Ami mostani munkámban mindenképpen új:  a közösségi marketing lehetőségeinek a jobb kihasználása. Ha már a céloldal témái és kulcskifejezései között szerepel az SMS-kampány, akkor én is folytathatok egyfajta kampányt a közösségi, link- és tartalommegosztó szájtokon. Személyes profiljaimat ugyan igyekszem nem túlterhelni ilyesmivel, de a honlapoptzimalizálás kedvéért regisztrált megosztóhelyeket kifejezetten e célra használom.

Persze a másfajta terjeszkedést sem kerülhettem el: regisztráltam egy új, igen szimpatikus domaint: weblap.org – ez alatt most újabb kis SEO-birodalom épül, nem kisebb ambícióval, minthogy az weblap első Google-oldalra kerülése témájában élpozíciókat szerezzen az organikus találatok között.

Mindezzel az organikus optimalizáció területéről némileg átsodródtam a Google-marketing, SEO-marketing irányába, ami nem feltétlenül van a kedvemre, ám azt be kell látnom, hogy ez legalább olyan izgalmas, mint az egyéni módszerekkel megspékelt tradicionális off-site munka, és helyezést elérni a keresőben azzal a kulcsszóval, hogy tömeges SMS-küldése, nemigen lehet marketinges eljárások nélkül. a SEO-cikk folytatódik

Honlapoptimalizálás, keresőmarketing

honlapoptimalizalas-blog

honlapoptimalizálás blog – első Google-helyezés

Nagy méltánytalanság ért: honlapoptimalizálás kulcsszóra keresve több mint egy hétig nem az én blogom volt a Google első találati pozíciójában. Már-már azt hittem, hogy letaszítottak a trónusról, de azért nem hagytam a dolgot annyiban. Kicsit átvariáltam a linkeket, kitettem ide-oda pár újat, SEO-blogjaim némelyikébe új posztot is írtam friss hivatkozásokkal. Kicsit több mint egy hét kellett hozzá, hogy visszatornázzam magam az évek óta engem megillető helyre. Legalább három éve már, hogy erre a nem túl frekventált, de azért nagyon fontos keresőszóra elfoglaltam méltó helyemet a lista élén – rosszul esett volna megválni tőle. Szerencsére sikerült visszaszerezni mind az egybeírt, mind a külön írt változattal. Hogy emellett még hány 2 és 3 szavas kombinációval szereplek az élen, azt itt fel sem sorolom.

Más jellegű történésről számolhatok be keresőmarketing ügyében. Itt egy vadonás új weboldallal próbálkoztam. Ezt a keresőkifejezést valamiért elhanyagoltam, valaha volt top10-es szájtom, de az lecsúszott, aztán nem ambicionáltam az új sikert. Később beláttam, hogy még mindig esélyesebb ezzel helyezést szerezni, mint a keresőoptimalizálás-sal: itt tartósan benn vagyok az első 50-ben, de ennél jobbat ritkán érek el. No szóval most megnyomtam a keresőmarketinget és két hónap alatt harminc valahányadik lettem; ennél is jobb: keresőmarketing szakértő kombinációval az első 5-ben vagyok. Ám tegnap mindkét pozíciót úgy vesztettem el, hogy az első 100-ba se voltam. Csak nem Google-büntetés? – riadtam meg. Csak nem túl gyorsan küldtem túl sok kulcsszavas linket? Próbát tettem a helyzet mentésére: vannak nekem gyorstüzelésű blogjaim: ezek olyanok, amelyeket szinte azonnal egy poszt közzététele után újraindexel a Google. Nos, feltettem ilyen helyekre egy-egy kifejezetten nem kulcsszavas linket és publikáltam egy-egy posztot. Mára mindkét pozícióm visszatért…

a SEO-cikk folytatódik

Domain-név: cégnév vagy kucsszó?

A cél: keresőbarát weboldal létrehozása / seo alapok

Sorozatom előző részében általános szempontok szerint írtam arról, hogy a megfelelő domain, tárhely és szolgáltató kiválasztásában melyek lehetnek az általános szempontjaink, mit kell alaposan végiggondolnia annak, aki a keresőoptimalizálás (SEO) szempontjainak leginkább megfelelő honlap elkészítésére határozta el magát. Nos, az általános megfontolások után vegyük sorra a konkrétumokat.

Cégneves vagy kulcsszavas domain?

Általános megfigyelésem: ha egy vállalkozó honlapot indít, akkor ehhez olyan domain-nevet regisztrál, amely a cége nevét részben vagy egészében tartalmazza. Ami egyfelől teljesen természetes döntés, másfelől a honlap későbbi Google-optimalizálása szempontjából akár hátráltató körülmény is lehet.

Vegyünk egy példát. Ha a kakastej ipari előállításával és forgalmazásával foglalkozó cég neve CockingMilk Kft, akkor a honlap leendő büszke tulajdonosa hajlik arra, hogy a cockingmilk.com vagy cockingmilk-kft.hu vagy valami hasonló domain alatt indítsa meg a tevékenységét ismertető oldalt. Ami persze igen célszerű abban az esetben, ha azt szeretné, hogy az ő Kft-jét névről ismerők első keresésre megtalálják a honlapot (vélhetőleg a Google a cockingmilk kulcsszóval első helyen fogja hozni). Ugyanez a helyzet, ha a cég neve mondjuk Dzurinecz Pál és Fia Zrt: ez esetben a dzurinecz-zrt.hu vagy dzurineczesfia.net domainek jól szolgálják azt a célt, hogy a cég nevére keresők a webhelyet majd könnyen megtalálják. Ha a cél azonban minél több kakastej eladása, akkor ezek a domainok nem szerencsések, mert a majdani optimalizálás során (ha majd a honlap tulajdonosa a kakastej keresőszóval szeretne oldalát a Google-találatok élén látni) egyáltalán nem szolgálják a kulcsszavas optimalizálást.

Könnyen optimalizálható, azaz keresőbarát honlapot célszerű az optimalizálás kulcsszavát tartalmazó domain alá elhelyezni.

És ha foglaltak a kulcsszavas domain-nevek?

Ez esetben is jobb látszólag kevésbé pontos nevet választani, semmint lemondani a kulcsszónak a domainben való szerepeltetéséről. Itt számos kis trükk alkalmazható. Ha az igazán jónak látszó domainek már mind foglaltak, akkor próbálkozhatunk az egybeírás-különíraás lehetőségeivel, megduplázhatjuk a kulcsszót (meggyőződésem, hogy a kakastej-kakastej.hu SEO-szempontból semmivel sem rosszabb), hozzáadhatunk névelőt vagy számokat: akakastej.hu, kakastej2013.com, megtoldhatjuk módosítószavakkal, jelzőkkel: kakastej-most.hu, kakastej-friss.org, hazi-kakastej.eu stb. Ez esetben persze célszerű olyan szavakat kapcsolnunk, amelyek esetleg még az optimalizálásbnan is jól jöhetnek.  Ha pedig nincs jobb ötletünk, éppenséggel kombinálhatjuk a legfontosabb kulcsszót akár a cégnévvel is: kakastej-cockingmilk.com

Következik: Domain-név: általános vagy speciális?

Előző: Kezdés: domain, tárhely, szolgáltató

Ha a fentiekkel kapcsolatban tanácsra van szüksége, keressen: seo[kukac]liberall[pont]hu


Domain-név: cégneves vagy kulcsszavas domain alá tegyük a honlapot?

A későbbi optimalizálásnak jobban megfelelő keresőbarát weboldalt célszerű a későbbi optimalizálási kulcsszót tartalmazó domain alá elhelyezni. Cégneves domain-név helyett válasszunk kulcsszavas domaint! Ha a jó kulcsszavas nevek már használtak, keressünk megfelelő kombinációt –  domain név, url cím, kulcsszó, kulcsszavak, kulcsszavas domain, optimalizálás, google keresőoptimalizálás

tomeges-sms-marketing

Mobilmarketing szolgáltatás

SEO-projektumok: Csoportos üzenetküldő szolgáltatás: SMS üzenet tömeges küldése magyar és külföldi mobilhálózatra. Adatbázis alapú SMS-kampány, Gateway mobil marketing. … A weboldalon található díjak nettó árak, az információk tájékoztató jellegűek. – A céges honlap blogjának kulcsszavas optimalizálása legális keresőmarketing eszközökkel.