Backlink építés a szemantikus hálón

A honlap mint a fogalmi háló gócpontja

backlink építés - szemantikus háló
A “web” fogalmi hálója angol nyelvkörnyezetben

Ha evidenciaként elfogadjuk, hogy a Google a gócpontként kezelt egyes kulcsszavakat a rájuk kapcsolódó szemantikus háló vonalait követve értelmezi, illetve ha tudjuk, hogy a nagy kereső adatbázisában a webtartalmak fogalmi kontextusok szerinti struktúrába rendezve képezik az internetes keresések forrását, akkor innen egyenes a következtetés:

a keresőalgoritmusokat azon a módon vezethetjük rá a legeredményesebben egy-egy honlap tartalmának az ékelésére, ha linképítéssel mi magunk is olyan szemantikus hálózatot hozunk létre, amelynek csomópontjában a támogatott weblap, illetve annak kulcsszavai szerepelnek.

Szemantikus backlink építés

Talán ésszerű azt feltételezni, hogy az általunk hiperhivatkozások elhelyezésével felépített backlink-hálózat akkor vezet a legeredményesebben a keresőben a Google helyezések javulásához, ha

a felépített linkprofil mintázata és a Google adatbázisban létező fogalmi háló minél inkább fedi egymást.

Arról persze nincs és nem is nagyon lehet tudomásunk, hogy a mesterséges intelligencia nívóján működő és a gépi tanulás révén egyre fejlettebb keresőalgoritmusok milyen fogalmakat milyen erős szálakkal rendelnek egymáshoz, ám ha elég tájékozottak vagyunk egy adott témában, egyszerre logikus és kreatív gondolkodással a fogalmi hálózat részleteit jól el tudjuk képzelni. Ha például egy honlap a hangoskönyv témájával foglalkozik (és egyben ez a website legfontosabb kulcsszava), akkor eléggé nyilvánvaló, hogy a szemantikai hálózat szomszédos góca minden bizonnyal a könyv, de kiokoskodhatjuk, hogy valószínűleg a távolabbi hozzárendelt kifejezések közé tartozik például a felolvasás, a szövegmondás, a hangjáték, de nem tévedünk nagyot, ha a színész vagy a vakok és gyengén látók kifejezéseket kapcsoljuk ide, hiszen ismereteink vannak arról, hogy az irodalmi művek újabban kiváló színészek felolvasásában jelennek meg hangoskönyvként, míg korábban a hangzó anyag főleg vakok és gyengén látok számára készült, nem ritkán gépi felolvasással. Na mármost: ha a Google feltérképezte és rögzítette a fent említett kapcsolódásokat, akkor világos, hogy ha pl. egy Hangjátékok a Magyar Rádióban vagy Új szövegfelismerő program vakok részére című szövegben a támogatott honlapra irányított linket helyezünk el, akkor ezt észlelve a keresőalgoritmus felfedezi a párhuzamot: saját adatbázisában ez a kapcsolat a látens szemantikai indexelés technikájának köszönhetően ugyanúgy létezik, mint a mi általunk épített rendszerben, ahol is egy backlink köti össze a fogalmakat, illetve az ezekkel kapcsolatos szövegeket.

LSI – a fogalmi összefüggések rögzítése

google optimalizálás
A Google szemantikus keresése

S ha már képbe hoztuk a rejtett szemantikus indexáció fogalmát: az LSI, vagyis a Latent Semantic Indexing a webtartalom feltérképezésének és az információk tárolásának egy olyan komplex rendszere, amely nem csupán a nyilvánvaló, hanem a látens fogalmi összefüggéseket is megállapítja, mi több, címkézi és magyarázatokkal látja el, aminek köszönhetően valósul meg a szemantikus keresés. Figyeljük meg például, milyen értelmesen kezeli kedvenc keresőnk a szinonimákat, körülírásokat, idegen szavakat. Ha például begépeljük, hogy hypertext, az első találat a Wikipéldia Hiperszöveg c. szócikke. Vagy ha arra keresünk rá, hogy játékos ember, első helyen Balla D. Károly Homo Ludens c. weboldalát látjuk az eredményoldalon. De megfigyelhetjük azt is, milyen jól értelmezte a kevésbé használatos szemantikus térkép kifejezésünket rákereséskor, a válaszok között ilyeneket találunk: gondolattérkép, fogalmi hálók, szemantikus Seo, fogalmi térképek. Kételkedhetünk-e abban, hogy a szoftver pontosan értette, mire is vagyunk kíváncsiak?

Szemantikus Google optimalizálás

Nyilvánvaló tehát, hogy a Google által kifejlesztett, a szövegösszefüggéseket játszi könnyedséggel felismerő értelmes keresés létezésére az értelmes, kognitív, fogalmi, gondolati, szemantikai Google-keresőoptimalizálás (SEO) lehet a méltó válasz, ezen belül is a fogalmi háló mintázatát követő backlink építés, amely nagyban hozzájárulhat a weblap  organikus helyezéseinek a javításához, akár az első hely eléréséhez.

Kapcsolódó cikkek más SEO-blogokban:

 

Honlap-optimalizálás – Google-SEO

Google helyezés javítás – első oldalra, első helyre kerülés. Küldjön üzenetet itt >>

Google-optimalizálás – honlap-SEO

Ajánlatom:

  1. Igényesen elkészített, gazdag tartalmú (és főleg szakmai jellegű) weboldalak komplex optimalizálása, ezen belül keresőbarát forma, szerkezet és tartalom kialakítása a szakma mesterszabályai szerint, továbbá kulcsszavas relevancia biztosítása.
  2. Prémium minőségű kreatív linkprofil-építés egyéni módszerekkel a keresőmarketing legális (white hat) eljárásainak betartásával: újabban csakis ezen a réven juttatható valamely honlap TOP pozícióba, azaz a kulcsszavas Google-találatok élére – jelesül: első oldalra, első helyre a nem-fizetett találatok között.

< honlapoptimalizálás főoldal. SEO: Weboldal optimalizálás Google keresőhöz.

A Google-helyezések javítása terén 2006 óta kidolgozott saját módszerekkel dolgozom, saját stratégiát követek, amely a komplex hozzáállás miatt ugyan eléggé idő- és munkaigényes, de hosszú távon hatásos és biztonságos, az így optimalizált weblapok akár évekig megőrzik jó helyezéseiket:

honlap optimalizálás google-seo
Weboldal optimalizálás + linképítés = Google-Seo

Tapasztalataim alapján a következőkre jutottam:

1) A honlap tartalmának az optimalizálásában jobbára követem a szakemberek által évek hosszú gyakorlata során sikereresen alkalmazott eljárások és fogások általános szabályait, de a konkrét megvalósításban egyedi és saját tapasztalataimmal bővített, a szokványostól eltérő  megoldásokra törekszem.

2) A linkprofil építési stratégiám azonban teljesen egyéni, kreatív módszereket egyesítő cselekvési terv, ennek (az első ponttal is ötvöződő) lényegi elemei talán így foglalhatók össze:

  • külső megbízásnál csakis már keresőbaráttá tett, értékes, saját témájukban releváns tartalmúvá optimalizált weboldalak számára kezdem el a linkprofil felépítését
  • ha megkeresésemkor az oldal nem ilyen, pontokba foglalom a honlaptulajdonos számára a teendőket – magam ritkán vállalkozom arra, hogy például szerkezeti átalakításokat végezzek
  • a támogatói hálózat kiépítésében tudatos kerülöm a mások által leggyakrabban alkalmazott ipari linképítés rutinmegoldásait (ezekért valaha büntetés járt, ma már csupán hatástalanok)
  • a SEOzás során elkerülhetetlenül szükséges eljárások mechanikus végrehajtása helyett ezek konstruktív, innovatív és kreatív  megújítására törekszem
  • optimalizációs munkámat tartalmi összefüggésekre és releváns kontextus kialakítására alapozom
  • emellett a szokványostól teljesen eltérő saját megoldásokat dolgozok ki, ilyen például az organikus optimalizáció és az ún. diszperzív linképítés
  • körültekintő, sokoldalú, komplex optimalizálást végzek és hosszú távban gondolkozom: egyetlen gyors kulcsszavas siker helyett fontosabbnak tartom a honlapok internetes értékének a folyamatos növelését, a tartós eredményekre való törekvést
  • a prémium szintű linképítéshez szinte kizárólag saját, közel húsz év alatt felépített webrendszeremet használom (hetven blog összesen kb. 15 ezer ezer bejegyzéssel, továbbá ezres nagyságrendben rendelkezésemre álló statikus oldal), ennek során soha nem sok különálló oldal sok különálló hivatkozásával operálok, hanem a munkába bevont honlapok százait-ezreit organikus rendszerbe állítom egy önmagát erősítő linprofilban.
  • munkám alapját képezi a másoglagos-harmadlagos optimalizálás (nemcsak magát céloldalt és nemcsak a rá linket küldő webhelyeket optimalizálom, hanem a linket küldő oldalakra linket küldő oldalakat is).

A pontokat tovább is tudnám még sorolni a blogolási módszerektől a speciális hivatkozási technikákig, a szövegmarketingtől a tartalommegosztásig és közösségi marketingig – a lényeg azonban talán ennyiből is kiderül:

  1. A honlaptartalom optimalizálását egyfelől és a hivatkozói hálózat felépítését másfelől két egymást kiegészítő és feltételező tevékenységnek fogom fel, amelyek a további (főleg marketing-) eszközökkel szerves egészet alkotva fejtik ki hatásukat.
  2. Az eljárás alkalmazása során a legnagyobb komplexicitásra törekszem, az egymástól független részmunkákat ugyanannak a célnak a szolgálatába állítom.

Fontos még megemlíteni a túl koncentrált, túl céltudatos, mondhatni erőszakos optimalizációs technikák kerülésének a fontosságát. A honlap felépítésének, szerkezetének, szöveges és egyéb tartalmának ugyan maximálisan optimalizáltnak, keresőbarátnak kell lennie, de kerülni kell a túloptimalizálást. A kulcsszóhasználatban ki kell használni a lehetőségek teljes skáláját, de kerülni kell a halmozásos koncentrált egyoldalúságot. A linképítés se hatásos, ha túl erőszakos vagy nagyon kitartó: nyilvánvaló, hogy egy kis forgalmú weblapra mutató hivatkozások nem szaporodhatnak sem túl gyorsan, sem állandó folyamatossággal. Mindezekre érdemes odafigyelni.

A szamizdat belülről

digitalis-szamizdat billentyű
Digitális kijelző – mechanikus billentyűzet

Mindig élvezetesebb olyan honlapot optimalizálni, amelynek a témája, tárgya, tartalma érdekel bennünket. A honlaptartalom keresőbaráttá, relevánsabbá tétele is élvezetesebb, ha valamelyest jártasak vagyunk a weboldal által traktált dologban, de még inkább vonatkozik ez a kreatív linképítésre.  Eléggé zsenáns például bölcs ismertetéseket írni a duguláselhárítás nagyszerűségéről. Ennél sokkal élvezetesebb mondjuk a télikertek takarékos energiafelhasználásáról vagy a mobilmarketing technológiákról értekezni. De releváns tartalmat mégis arról tudunk kreálni, amit belülről ismerünk. A hivatkozó linkek csak így lesznek megfelelő szövegösszefüggésben a linkelt céloldallal.

Aki például szamizdat kiadványok digitalizálásával foglalkozik munkaszerűen egy levéltárban laptopja segítségével, az bőséges ismerettel rendelkezik ahhoz, hogy a szamizdatos időkről, cenzúráról, konspirációról vagy a magyar demokratikus ellenzék működéséről írjon tartalommarketinges szövegeket. Számára ismert fogalom az eleinte gépírásos Beszélő vagy a Médium-Art, ha megnyomod rajta a billentyűgombot, máris sorolja a független kiadók nevét: ABC Független Kiadó, Áramlat,  Artéria, Elsötétítés, Magyar Október Szabadsajtó Kiadó, Katalizátor Iroda, Magyar Március Kiadó, Alulnézet, Szabad Idő Független Kiadó, SZETA, Group Inconnu – és még folytathatná, mert tudja, milyen a magyar szamizdat belülről.

Gyarapszik a tartalom, épül a linkprofil, szerteágazik a kontextus. A Google TOP3 helyezéssel hálálja meg a visszaemlékezést tartalmazó optimalizálást.

Olvass továbbA szamizdat belülről

2015-ben már nem csíp a Pingvin

google-pingvin algoritmusfrissítésTöbb szakmai blog is megírta: az idén már nem frissül a Google Pingvin-algoritmusa (Google Penguin Upgrade). Akik büntetésben vannak, azoknak ez rossz hír, akik pedig épp a black hat és white hat keresőoptimalizálás határmezsgyéjén síznek, azoknak inkább jó a hír: kis haladékot kaptak annak eldöntésére, akarnak-e inkább jófiúk lenni.

Az ite.hu egy érdekes és elgondolkodtató blogbejegyzést is idéz Jenny Halasz tollából. A szerző abból indul ki, hogy régen az internet egy nyílt és szabad véleményközösség volt, az egyes vélemények mások oldalairól kapott linkek alapján nyertek nagy nyilvánosságot. A linkelés természetes és őszinte volt. A Google ezt a nyitottságot használta ki, és erre építette fel egész algoritmusait, miközben elkezdett büntetéseket is kiosztani a szerinte manipulatív céllal felkerült linkek miatt. A sorozatos büntetések elültették a félelmet a weboldaltulajdonosok körében. A szabad közösséget átjárja a félelem légköre. Ez pedig tönkre tette a szabad linkelést. Ma már csak kiszámított, célzatos (és főleg kulcsszavas) linkelés létezik, ez pedig tönkretette azt a linkelésben megvalósuló szabad velemény-nyilvánítást, ami a Google algoritmusainak az alapját adta.

Halasz szerint a Pinguin Algorithm kicsúszott alkotóinak irányítása alól, sőt az egész rendszer alapjait kérdőjelezte meg. – Eddig az ismertetés.

Ezen persze lehet vitatkozni, de van benne igazság. Ám csak akkor, ha hozzátesszük: sajnos éppen a honlaptulajdonosok és a segítségükre siető webmunkások voltak azok, akik a linkelésben rejlő lehetőségeket manipulatív módon kezdték alkalmazni. A Pingvin erre adott válasz a meghekkelt Google részéről.

2015-ben már nem csíp a Pingvin. Az idén már nem lesz algoritmusfrissítés, a jövő év kezdetéig már nem frissül a Google Algoritmus. Egy szakértői blogbejegyzés szerint a 2012-ben bevezetett Penguin Algorithm tönkretette a szabad linkelésben megnyilvánuló véleménynyilvánítást. Linképítés – Pingvin –  linkelés, 2015, büntetés, kulcsszavas link

 

Google keresőoptimalizálás – Weboldal-SEO

google keresőtimalizálás
Kulcsszavak: honlapok Google keresőoptimalizálása

A keresőoptimalizálás mint céltevékenység a weboldalak Google-helyezését igyekszik javítani valamely előre megadott kulcsszavakra nézve. Ez egyrészt az optimalizálás alá vett honlapok Google-szempontú tartalom-fejlesztése, másrészt külső webtámogatás – linkrendszer építése – segítségével érhető el.

Fenti meghatározásunkból látszik,  hogy a keresőszempontokat illetve a rangsorolási kritériumokat figyelembe vevő weboldal keresőoptimalizálás igen komplex folyamat. Több módszer szerint végezhető számos művelet, ügyes fogás, “trükk” tartozik ide, ám lényegét tekintve  két jól elkülöníthető eljárástípusból áll.

Általános és speciális honlapoptimalizálás

1) Az első, a honlaptartalomra és szerkezetre vonatkozó fejlesztés, amely voltaképp a nagy keresőprogram elvárásainak történő megfeleltetést jelenti, vagyis azt, hogy a honlapon kb. 25-30 Google-szempontot kell érvényesíteni, mégpedig úgy, hogy eközben az oldal továbbra is megfeleljen az eredeti céljának, vagyis továbbra is tartalmazza mindazt, amit a honlap tulajdonosa közölni, megmutatni akart általa. A szempontok igen változatosan, egy részük magára a szövegre és annak elemeire, más részük az oldal felépítésére, szerkezetére vonatkozik, s vannak köztük olyanok is – ezek némelyike igen fontos! – amelyek a weboldal forráskódjára vonatkoznak, azaz a szemlélő nem is érzékeli a honlapon (ám a Google pontosan letapogatja). – A honlapnak ilyetén való kialakítását, feljavítását, alkalmassá tételét szűkebb értelemben általános honlapoptimalizálásnak nevezhetjük, ám ez még csak az oldal általános kondícióit javítja, ám ezen túl ezt is el kell érnünk, hogy oldalunk ne csak a minden weblappal szemben támasztott globális kívánalmaknak tegyen eleget, hanem az előre megválasztott kulcsszavakra vonatkozó preferenciái is meglegyenek. Ez már a speciális, kulcsszavas honlapoptimalizálás.

Példa: általános követelmény, hogy minden weboldalnak legyen a fejléckódban megadott max. 160 karakter terjedelmű egyedi tartalmi leírása (description). Speciális követelmény, hogy ebben a leírásban megfelelő módon kapjanak reprezentációt a választott kulcsszavak.

Linképítés: támogató linkprofil építése

2) Ha a honlapot sikerült az általános szempontok szerint keresőbaráttá + a kulcsszavak tekintetében relevánssá tenni, azaz mind globális értelemben, mind bizonyos kulcsszavakra nézve alkalmassá vált arra, hogy a Google keresőprogram magasra értékelje és előre sorolja a találati listán, akkor következet a keresőoptimalizálás második fázisa, a hivatkozásokat tartalmazó támogatói webrendszer felépítése, közkeletűbb nevén a linképítés.

Ez természetesen sokkal-sokkal több annál, minthogy néhány linket kiteszünk-kitétetünk idegen oldalakra. Újabban a Google igen szigorúan vizsgálja egy-egy weboldal linkprofilját, azaz azt, hogy milyen jellegű oldalakról milyen szövegű linkek mutatnak a kérdéses webegységre. Ebben a vonatkozásban beszélhetünk a) jó minőségű, releváns, ezért nagy hatású linkekről, b) gyenge hatású, kevésbé értékes linkekről és c) rossz minőségi, irreleváns, gyakran kifejezetten kártékony linkekről.

Hogy egy link milyen, azt eldönteni szakmai ismeretek és sok-sok évi tapasztalat szükséges, mint ahogy azt felmérni is igen komplikált dolog, hogy a linktípusok – számuktól függően – milyen viszonyban állnak egymással. Előfordulhat például, hogy valamilyen típusú linkből 10-12 használ, ám ugyanebből a típusból 50-60 már kifejezetten árt.

Példa: A Google hosszabb ideje manipulációnak tekinti a linkkatalógusok használatát, 2012 óta a Pingvin algoritmus hátrasorolással bünteti ezt az eljárást. Ám egy kellően nagy linkprofil esetén mégis kifejezetten hasznos, ha néhány (főleg szakmai) szakmai linkkatalógusban szerepel oldalunk, ám ha ezek száma az összes backlinkhez képest már tetemes vagy pláne túlsúlyba kerül, az növeli a büntetés kockázatát.

Nehéz meghatározni, pontosan mi tekinthető értékes és releváns linknek, s milyen hivatkozás árthat. Nyilvánvalóan az a jó és hatásos link, amely értékes és az adott témában releváns webhelyről érkezik. Nagyon is körültekintően kell tehát eljárni, honnan linkelünk. Igen gyakran előbb magát a hivatkozó oldalt kell létrehozni, majd értékessé optimalizálni – és csak ezután linkelni onnan a céloldalt.

Külön “tudomány” a linkszövegek megválasztása: korábban a töményen kulcsszavas linkek voltak a leghatásosabbak, ám a Google a 2013-as harmadik Pingvin-algoritmus frissítés során milliószámra sorolta hátrább a találati listáin azokat a weboldalakat, amelyeket túl sok azonos vagy hasonló kulcsszavas link támogatott. Itt tehát előtérbe kerültek a tartalmi összefüggések szélesebb skáláját használó kifinomultabb, a túlzott céltudatosságot kerülő, úgynevezett diszperzív módszerek.

Hasonlóan megváltozott a linkek gyarapításának optimális időbeli elosztása. Korábban érdemes volt a támogatott weboldalra hivatkozó linkek számát rövid idő alatt felsokszorozni, egy hónap alatt akár több száz vagy akár ezer linket kitenni. Ezt a keresőalgoritmusok most már természetellenes linkszaporulatnak, s így manipulációnak minősítik és visszasorolással büntetik. Ugyanakkor meg a túl lassú építkezéssel csak nagyon hosszú idő alatt lehet eredményt elérni, itt is körültekintésre van tehát szükség, munka közben pedig mindig ellenőrizni kell a linkfelhő alakulását meg a Google keresőoptimalizálás nyomán beállt találati eredményeket (vannak speciális programok, amelyek feltérképezik a backlink profilt).

A Google-kereső új igényei szerinti optimalizálás

A fentiekből is lemérhető, mennyire összetett munka a weboldalak keresőoptimalizálása. Korábban sem volt könnyű dolga a SEO-szakembernek, de az utóbbi időben egyre nehezebbé vált a weblapok Google-pozícójának a javítása. A piacvezető keresőrendszer ugyanis nemcsak az oldalminőséget ellenőrző (Panda) és a linkprofil vizsgáló (Pingvin) algoritmusát veti be az általa illegálisnak tekintett optimalizációs eljárások ellen, hanem 2013-ban lecserélte a tizenkét éven át jól működő alapszoftverét is. Az új keresőmotor a Google Hummingbird, azaz Kolibri nevet kapta – a fejlesztők szerint azért, mert a kismadárhoz hasonlatosan „gyors meg pontos”. Az új keresőmotor élesítése egyben paradigmaváltást is jelentett. Ennek lényege az: a Nagy Fürkész Gugli a kulcsszavas rákérdezésekről átirányította figyelmét az élő beszédhez igazodó keresőkérdések alapján történő fürkészésre, vagyis a fogalmi kategóriák, jellemző kulcsszavak, megjelölő címkék helyett a természetes beszédhez igazodó kérdések kaptak elsőbbséget. Ezzel, érhető módon, az optimalizálandó weboldal kategóriájára, jellegzetes kulcsszavaira irányuló keresőoptimalizálás érvényessége kérdőjeleződött meg. Egyértelművé vált, új stratégiára, merőben újszerű, innovatív eljárásokra van szükség: ezzel a Google-kereső igényei szerint való optimizálás minden korábbinál több szaktudást, tapasztalatot, kitartást, ötletességet és kreativitást kíván a keresőoptimalizálást végző szakembertől. Éppen ezért a honlapoptimalizáció és a link építés árai is magasabbak lettek a korábbinál, de ár/érték viszonylatban még mindig jobban jár a weboldal tulajdonos, semmint ha az AdWords linkhirdetéseknél fizet minden egyes kattintásért.

Fogalmi magyarázat:

Keresőoptimalizálás = az angol Search Engine Optimization magyar megfelelője. Rövidítése: SEO. A kifejezés jelentéstömörítő szóösszetétel, nyilván nem magának a keresőnek az optimalizálását jelenti, hanem körülírva a keresőeszközök szempontja szerinti honlap- és webkörnyezet-optimalizálást jelent. Mivel ennek során szinte kizárólag a piacvezető keresőprogram elvárásait vesszük figyelembe, joggal nevezhetjük a folyamatot így: Google keresőoptimalizálás vagy még egyszerűbben: googleoptimalizálás.

Miben áll a weboldal keresőoptimalizálás lényege?

Gyakori a cél alapján történő meghatározás, eszerint a SEO célja az, hogy valamely kiválasztott honlapot kedvező találati pozícióba juttassunk a tulajdonosa vagy üzemeltetője által legfontosabbnak tartott kulcsszavak tekintetében. Ez természetesen igaz, de magának a folyamatnak csak remélt eredményét, nem pedig a jellegét írja le. Az általunk ajánlott definíció valahogy így hangzik:

A keresőoptimalizálás definíciója

A weboldalak kulcsszavas Google-pozíciójának javítását célzó keresőoptimalizálás mint folyamat egy adott honlap tartalmának és szerkezetének kereső-szempontú kialakításából és a külső webkörnyezetben végzett linkprofil-építő munkából áll.

Olvass továbbGoogle keresőoptimalizálás – Weboldal-SEO

Arvisura honlap optimalizálása

arvisura-seo
A keleti egzisztencializmus és a keresőoptimalizálás arvisurája

Az Arvisura egy hamis hun-magyar őstörténeti mítosz, amelyet az újkori nemzeti romantika egyfelől, és az újsámánizmus másfelől tart életben és reprezentál felül az interneten. Ezt a túlzott reprezentációt igyekeztem megtörni azzal, hogy elkészítettem néhány Arvisura-weboldalt és ezeket optimalizálni kezdtem a legfontosabb kulcsszavakra. Eközben az általam gyakorolni szokásos SEO-eljárásokat követtem, külön hangsúlyt fektetve a SEOzás kreatív jellegére. Így aztán meglehetősen sok olyan tematikus honlap került fel a netre, amelyekben az Arvisurák más szavakkal kombinálódva szerepelnek, így van zenei arvisurám, kárpátaljai vagy épp piréz arvisurám. A sokoldalú optimalizálásnak, illetve annak köszönhetően, hogy a Google új elvárásait már eléggé jól kiismertem, a többes számú alakra már a 2. helyen van szájtom, és az egyes számúval is benne van az első 10-ben. Így ha valaki webkeresést indít e szavakkal, óhatatlan azzal is szembesül, hogy akadhat olyan vélemény is, amely az Arvsurákat történelemhamisításnak tartja. Lám, erre is jó a Google honlap optimalizálás. (Frissítés: nem hiába követem lépésről lépésre a keresőoptimalizálás eljárásait az arvisuráknál, 2014 tavaszára az egyes számú változattal már a negyedik helyig jutottam.)

SEO a Pingvin és Kolibri után

Szó se róla, a Google nem könnyíti meg a honlapoptimalizáló és linképítő SEO-szakemberek dolgát. A sorozatos algoritmus-finomításokkal a Nagy Keresőnek sikerült egyre inkább háttérbe szorítania nem csupán a spam-jellegű weblapokat, hanem magát a keresőoptimalizálást is, legalábbis annak korábban jól működő és elfogadott módszerei közül is nagyon sokat. És itt nem a már korábban is tiltottnak, kerülendőnek számító eljárásokra gondolok. A link-katalógusokba való esztelen regisztrálás, linkpriramisok építése, a spamoldalakkal és  spamkommentekkel való operálás például évek óta tiltólistán volt (más kérdés, hogy a nem megfelelő szűrés miatt még a legutóbbi időkben is alkalmazható volt – ha én például soha nem is éltem vele).  Ám ezen az őszön több történt. Előbb bejelentették, hogy a Google 2001 óta üzemelő keresőmotorját teljesen újra cserélték. A Google Hummingbird (vagyis kolibri) mellé új filozófia is társult. Ezt sokan és sokféleképpen igyekeztek megfogalmazni, összefoglalni. A részletekben könnyű elveszni, de a lényeg talán annyi, hogy

a Google a kategorizáló jellegű megfontolt kulcsszavas keresésről áttette a hangsúlyt a spontán adódó, szabadon fogalmazott keresőkérdésekre.

Az internetes keresésekben eddig az volt a “jó fej”, az tudott mindent nagyon hamar megtalálni, aki képes volt kategóriákban gondolkozni és aki bizonyos mértékben átvette a Google gépi gondolkodásmódját. Az ilyen felhasználó, bármi is volt a keresés tárgya, egykettőre “kitalálta” azokat a kulcsszavakat, amelyeket érdemes volt begépelni – az eredmények között szinte mindig ott volt a válasz. Ugyanennek a logikának a mentén dolgoztak a SEO-sok: tanácsot adtak abban, mely szavakra érdemes optimalizálni egy honlapot ahhoz, hogy a legjellemzőbb szavakra rákeresők meg is találják.

Igen ám! De ez a módszer nem bizonyult eléggé hatékonynak. Az átlagos felhasználó ugyanis nem vette a fáradságot, hogy kategóriákban gondolkozzon és megtalálja azt a pár kulcsszót, amely a keresett tartalomhoz elvezeti. Hiába szerette volna erre a Google rávezetni – nem állt kötélnek. Pár jól megválasztott keresőszó helyett inkább KÉRDEZETT. Nem azt gépelte be, hogy lázcsillapító gyógyszer, hanem azt kérdezte: mit vegyek be, ha felment a lázam? Kábé másfél évtizednyi küzdelem után a Google feladta és kidolgozta új alapelveit. Ezentúl nem azokat a honlapokat teszi a találati listák élére, amelyek az okosan kiválasztott kulcsszavakra nézve nyújtanak információt, hanem azokat, amelyek a spontán megfogalmazódó életszerű kérdésekre adnak adekvát választ. És nem valahol elrejtve az oldalon, hanem azonnal megtalálhatóan. Ha lehetséges, már magán a találati listán legyen olvasható a válasz – és ne is kelljen az oldalra rákattintani.  Valahogy így:

karpatalja-google-linkepites

A találati listán olvasható szűk két sorában ott van a kérdés és ott a találat is. Ugyanez a honlap jól működik más kérdések feltevése esetén is, például: Hány kilométerre van Ungvár Budapesttől?tessék kipróbálni! (A hivatkozott weboldal optimalizálása egyben kísérletem az új típusú Google-elvárások szerinti optimalizálásra.)

A nagy szemléletváltás ellenére a Kolibri még kevés látványos változást okozott. Ám amikor az elvben a webszemét ellen harcoló Pingvin Algoritmus 2.1-es frissítését már a Kolibri alatt futtatták le (Google Penguin 2.1. Update – 2013. október 4.), akkor azért kicsit fejre állt a net.

Mi is történt? Nagyjából az, hogy a két Gugli-madár együttes hatására webszemétnek vagy legalábbis e tekintetben gyanúsnak minősült sok-sok olyan honlap, amely célzatosan kulcsszavakra volt optimalizálva. Márpedig mi másra lettek volna? A SEO-s fejében régóta a fejfájás fájdalomcsillapító típusú szókombinációk lebegtek, nem pedig a Nagyon hasgat a halántékom mögött, mit vegyek be?-szerű kérdőmondatok. A szabályokat diktáló Google most viszont egyáltalán nem honorálja a korábbi gyakorlatot, manipulációt gyanít akkor is, ha a weboldalon nagyon pontosan van beállítva a kulcsszóhasználat korábban oly kívánatos 20-25 kritériuma, és akkor is, ha más webhelyekről ugyanezekkel a kulcsszavakkal hivatkoznak az adott weblapra.

Akkor hát melyek a honlapoptimalizálás és linképítés aktuális Google-szabályai?  – Nos, leginkább általánosságokat fogalmaznak meg. Hogy a minőségi tartalom a legfontosabb. Hogy kerülni kell mindenfajta manipulációt. Hogy a kulcsszavakról többé-kevésbé le kell mondanunk. És hogy a SEO ennyi megkötés mellett már nem feltétlenül lesz költséghatékonyabb a Google Adwordsnél. És ez utóbbi észrevétellel jól fején is találták azt a szeget, amelyik kibújt a Google zsákjából.

Mögöttes linképítés

Amióta a nagy kereső algoritmus-frissítései (különösen a Google Pingvin 2) gyakorlatilag lehetetlenné tették a “csak úgy” linképítést, azaz kontraproduktívvá vált az a módszer, amely nagy számú kulcsszavas linknek szinte bármilyen oldalra való kihelyezésére alapult, azóta egyfelől a linkek kulcsszó-tartalmával sokkal óvatosabban kell bánni (több variáció, több long tail kulcsszó), másfelől – és ez a fontosabb -: azokat az oldalakat, ahová kitesszük a linket, vagy nagyon meg kell válogatni, vagy pedig a kitétel előtt dolgoznunk kell rajtuk abból a célból, hogy tartalmi összefüggéseket mutassanak a hivatkozott (azaz linkkel támogatott) webhellyel.

Vagyis: mielőtt SEO-céllal kiteszünk valamilyen weboldalra egy linket, előbb létre kell hozni a link mögötti tartalmat az adott oldalon. Ez persze csak akkor lehetséges, ha saját webhelyről van szó, azaz van hozzáférésünk az adott honlaphoz, szerkeszteni, bővíteni tudjuk tartalmát. De ha még fenn is áll ez a lehetőség, akkor sincs könnyű dolgunk, hiszen az adott honlap nyilván más célból készült, nem azért, hogy egy tartalmától idegen kulcsszóra nézve szövegösszefüggéseket mutasson. Az eredeti célját és ennek megfelelő tartalmát nyilván nem szeretnénk tönkretenni csak azért, hogy egy új link kulcsszavának megfeleljen. Leginkább az a megoldás kínálkozik, hogy miközben érintetlenül hagyjuk az oldal eredeti látható tartalmát, aközben belenyúlunk a láthatatlan tartalomba, nevezetesen a description és keywords meta-tagek tartalmába, s ezen felül valahol az oldal alján, szélén, azaz egy kevésbé feltűnő helyen elhelyezünk néhány mondatnyi olyan szöveget, amely összefüggésbe hozható a kulcsszavas linkkel támogatni kívánt oldal tartalmával.

Hogy érhetőbb legyen, példán illusztrálom.

Ha mondjuk van egy budapesti idegenvezetőket toborzó oldalunk, de ki akarjuk rá tenni autóbérlési lehetőséget kínáló szájt linkjét, akkor beletesszük a description tag tartalmába a kulcsszót

Idegenvezetés Budapesten – Budapest private tour guide – Városnézés: privát idegenvezető – Idegenforgalom, turizmus, turisztika, utazás, budapesti autóbérlés, personal travel

– és ugyanezt tesszük a keywords meta-tag-gel. (Ha nem hat otrombán, szerepeltethetjük a kulcsszót akár a title tagben is). Ezen felül a fő tartalmi rész után a kink kedvéért kis kiegészítő szöveget írunk, amely egyrészt jól illeszkedik a szájt eredeti tartalmához, másrészt értékelhető és “természtes” kontextust teremt a link számárat, harmadrészt pedig – és ez esetben az a legfontosabb, tartalmi összefüggéseket mutat a támogatandó weboldallal; imigyen:

Aki Budapestre érkezik, már itt tartózkodásának első pillanatiban szembesülhet a tömegközlekedés kényelmetlenségeivel. Ha Ön nem akar zsúfolt autóbuszokon zötykölődni, a fővárosban számos lehetőséget talál  autó és szerviz bérlés marketingre, azaz személygépkocsik kölcsönzésére.

Ezen a réven megteremtődik a link számára az a tartalmi háttér, amely biztosítja, hogy a Google algoritmusa ne ítélje a nem-természetes linkszaporítás eredményének.

Itt érdemes azt is megjegyezni, hogy a tartalmi összefüggés megteremtésével saját weboldalunk értékét is gazdagítottuk, hiszen az eredeti témával kapcsolatban összefüggést teremtettük egy másik témával. Azaz organikussá tettük idegenvezetős oldalunk kapcsolatát az autóbérlés témájával.

No persze mondhatni, itt könnyű dolgunk volt, de mondjuk az almatermesztést nehezebb összekapcsolni az ipari kémények karbantartásával. Valóban nehezebb. De nem lehetetlen. Kreativitás kérdése az egész.


Linképítés – tartalmi összefüggések

Ha nincs tartalmi összefüggés a hivatkozó és hivatkozott oldal között, akkor a link kirakása előtt létre kell hozni a megfelelő mögöttes tartalmat. Ez részben a meta-tag-tartalmak módosításából, részben az oldal szövegtartalmának olyan bővítéséből áll, amely kapcsolatot teremt a weboldal eredeti tartalma és támogatott webhely tartalma között. Ez kulcsszavas linkünk számára megfelelő kontextust teremt ahhoz, hogy a Google algoritmusai ne találjanak hibát linképítési eljárásunkban.  | linképítés, google, tartalom, algoritmus, Pingvin, összefüggés, kontextus, link, hivatkozás, weboldal

Linképítés – Seo

Mi a linképítés?

– a komplex keresőoptimalizálás része, amely a honlapoptimalizálással együtt biztosítja a weboldal Google-helyezésének javulását az keresési találatok ranglistáján. A kifejezés az angol Link building magyar megfelelője, gyakorlatilag tükörfordítása.

Bővebben: a linképítés az internetes webfelületeken végzett olyan online tevékenységet jelent, amelynek során valamely adott weboldal számára külső webhelyekről linkeket küldünk, vagyis szöveges linkkel hivatkozunk a támogatott weblapra még ám azzal a kifejezett céllal, hogy a kiválasztott honlap előre megadott kulcskifejezésekre nézve a keresőtalálati listán a korábbinál jobb pozícióba kerüljön, lehetőség szerint idővel az élmezőnyben szerepeljen és ezzel több látogatóra (üzleti célú webegységek esetében megrendelőre, vásárlóra, előfizetőre, partnerre) tegyen szert. A szakszerűen folytatott link építés (persze csak megfelelő honlapoptimalizálással együtt) eredményeit tekintve hosszú távon a fizetett hirdetéseknél költséghatékonyabb, tehát az ár/érték arány kedvezőbb.

A linképítésnek megvannak a saját szakmai szabályai, amelyeket fontos pontosan ismerni, hasonlóan tisztában kell lenni azzal, hogy az utóbbi időben, főleg azóta, hogy a Google módosításokat végzett, újításokat élesített a keresőalgoritmusán (ezek Google Panda és Penguin Algorythm Update néven ismertek; frissítés: ezeket a keresőmotor teljes cseéje követte a Hummingbird beiktatásával 2013 őszén) kerülni kell a keresőoptimalizálás korábban bevett eljárásai közül például az ipari jellegű linképítést, a nagy linkfarmok és linkfelhők, lnkpiramisok vagy ciklikus körbehivatkozások létrehozását, az ingyenes vagy fizetett linkkatalógusokban való túl sűrű regisztrálást, az egyoldalú – pédául csak főoldali – linkeléseket, a túl szapora linkgyarapodást – egyáltalán minden, ami a nem-természetes keresőoptimalizálás kategóriájába tartozhat. A Google ugyanis felismeri és bünteti a linkek nem természetes szaporodását, az erőszakos optimalizálást, végső soron az olyan linképítő gyakorlatot, amely voltaképpen a Google-listák megheckelésére irányul.

A kreatív link-építés

Ezért értékelődött fel az úgynevezett kreatív linképítés – mint a komplex honlapoptimalizálás része -, amely a rutinszerűen és mechanikusan alkalmazott módszerek helyett egyedi eljárásokra és kreatív ötletekre támaszkodik. Az általam több év munkájával kifejlesztett metódus lényege, hogy a linkekkel támogatott weboldal számára a külön e célból épített egyedi támogatói webrendszer létrehozására kerül sör.  Ennek a rendszernek a magját tematikusan összehangolt, egyedi fogalmazású szövegeket tartalmazó statikus weboldalak és blogok képezik, perifériái pedig a kulcsszavas linkeket tartalmazó oldalakból és kisebb alrendszerekből épülnek fel. A rendszer egészét igen átgondoltan kialakított linkhálózat fogja egységbe. Az így létrejött, olykor webhelyek százaiból összeálló rendszer sokkal erősebb hatást tud kifejteni a céloldalra, semmint ha különálló oldalakkal és linkekkel dolgoznánk.

Az általam kidolgozott kreatív linképítés sajátossága egyfelől az, hogy egyedi fogalmazású szövegek sokaságával képezek releváns környezetet a kulcsszavas linkek számára, másfelől az, hogy a támogatásba bevont webhelyeket egy önmagát fejlesztő mobil rendszerbe állítom.

Mindez meglehetősen sok pluszmunkával jár – de hosszú távon az eredmények engem igazolnak.

Az Arvisura linképítő módszer

2013 őszétől kezdve, de főleg 2014-ben ezen is túl kellett lépnem. Kifejlesztettem a tartalmi elemek és hivatkozások újszerű összefüggéseire alapozódó, a webjellegek rálényegítését végrehajtó linképítő metódust, amelyet a keleti filozófiából vett szóval Arvisurának neveztem el.

linkepites
Linképítés – kulcsszavak – Google-SEO

Kreatív Arvisura linképítés

Az általam kidolgozott kreatív linképítés lényge: a céloldal támogatására külön webrendszer épül. Az egyes weboldalakon saját fogalmazású egyedi szövegek tartalmazzák a kulcsszavas linkeket, a központi egységekből és perifériákból álló rendszert speciálisan felépülő linkhálózat fogja egységbe. Az így végzett linképítés révén létrejött rendszer hatékony és biztonságos támogatást nyújt a céloldal számára. / Linképítés, linkhálózat, link building, webrendszer, linktámogatás, kulcsszavas link, kreatív, egyedi, szöveg, kreatív szövegírás, komplex keresőoptimalizálás, linkmarketing, keresőbarát weboldal, seo Arvisura. Ez a kreatív metódus a komplex keresőoptimalizálás szerves része, a keresőbarát weblapok létrehozására irányuló tartalomoptimalizációs szempontú honlapoptimalizálás mellett éppen ez biztosítja a kiválasztott weboldal helyezésének javulását a találatok listáján.

seo linképítő mester | Seo link építés marketing | Weboldalakon elhelyezett linkek | Linképítés (URL-Seo) | a honlapoptimalizálás és linképítés szerepe a Google-helyezések javításában |