A SEO, vagyis keresőoptimalizálás ma már egy külön szakterület, amire szakemberek specializálódnak. Nem csoda, hiszen nagy a verseny, hogy minél előbb helyezkedjen el egy weboldal a keresési találatok között. Erre megvannak a megfelelő módszerek, azonban a szakértő tudja igazán megmondani, hogy mégis egy-egy weboldal esetében mi az, ami működik és mi az, ami nem.
SEO szakember segítségével könnyen lehet változtatni a weboldal helyezésén. Persze mindig akadnak olyanok, akik igyekeznek az olcsóbb megoldást megtalálni, egy szóval maguk igyekeznek javítani a weboldal helyezésén. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ez meglehetősen ritkán vezet célra, így előbb-utóbb a legkitartóbbak is belátják, hogy nem érdemes feleslegesen próbálkozni. Már csak azért sem, mert a SEO több részből tevődik össze, egy meglehetősen komplex területről van szó.
Ha egy weboldal nem látható, mert annyira hátul van a keresési találatok között, akkor látogatók és ezáltal potenciális vevők sem fognak érkezni a weboldalra, mivel nem is találják a weboldalt. A felhasználók kilencven-kilencvenöt százaléka az első oldalon keresgél. Nagyon kevesen vannak azok, akik a második oldalra átlépnek, a harmadik oldalra pedig a felhasználók mindössze pár százaléka. A keresőoptimalizálás által a weboldal fokozatosan előrébb kerülhet, így nagyobb eséllyel fognak rákattintani a felhasználók.