SEO a Pingvin és Kolibri után

Szó se róla, a Google nem könnyíti meg a honlapoptimalizáló és linképítő SEO-szakemberek dolgát. A sorozatos algoritmus-finomításokkal a Nagy Keresőnek sikerült egyre inkább háttérbe szorítania nem csupán a spam-jellegű weblapokat, hanem magát a keresőoptimalizálást is, legalábbis annak korábban jól működő és elfogadott módszerei közül is nagyon sokat. És itt nem a már korábban is tiltottnak, kerülendőnek számító eljárásokra gondolok. A link-katalógusokba való esztelen regisztrálás, linkpriramisok építése, a spamoldalakkal és  spamkommentekkel való operálás például évek óta tiltólistán volt (más kérdés, hogy a nem megfelelő szűrés miatt még a legutóbbi időkben is alkalmazható volt – ha én például soha nem is éltem vele).  Ám ezen az őszön több történt. Előbb bejelentették, hogy a Google 2001 óta üzemelő keresőmotorját teljesen újra cserélték. A Google Hummingbird (vagyis kolibri) mellé új filozófia is társult. Ezt sokan és sokféleképpen igyekeztek megfogalmazni, összefoglalni. A részletekben könnyű elveszni, de a lényeg talán annyi, hogy

a Google a kategorizáló jellegű megfontolt kulcsszavas keresésről áttette a hangsúlyt a spontán adódó, szabadon fogalmazott keresőkérdésekre.

Az internetes keresésekben eddig az volt a “jó fej”, az tudott mindent nagyon hamar megtalálni, aki képes volt kategóriákban gondolkozni és aki bizonyos mértékben átvette a Google gépi gondolkodásmódját. Az ilyen felhasználó, bármi is volt a keresés tárgya, egykettőre “kitalálta” azokat a kulcsszavakat, amelyeket érdemes volt begépelni – az eredmények között szinte mindig ott volt a válasz. Ugyanennek a logikának a mentén dolgoztak a SEO-sok: tanácsot adtak abban, mely szavakra érdemes optimalizálni egy honlapot ahhoz, hogy a legjellemzőbb szavakra rákeresők meg is találják.

Igen ám! De ez a módszer nem bizonyult eléggé hatékonynak. Az átlagos felhasználó ugyanis nem vette a fáradságot, hogy kategóriákban gondolkozzon és megtalálja azt a pár kulcsszót, amely a keresett tartalomhoz elvezeti. Hiába szerette volna erre a Google rávezetni – nem állt kötélnek. Pár jól megválasztott keresőszó helyett inkább KÉRDEZETT. Nem azt gépelte be, hogy lázcsillapító gyógyszer, hanem azt kérdezte: mit vegyek be, ha felment a lázam? Kábé másfél évtizednyi küzdelem után a Google feladta és kidolgozta új alapelveit. Ezentúl nem azokat a honlapokat teszi a találati listák élére, amelyek az okosan kiválasztott kulcsszavakra nézve nyújtanak információt, hanem azokat, amelyek a spontán megfogalmazódó életszerű kérdésekre adnak adekvát választ. És nem valahol elrejtve az oldalon, hanem azonnal megtalálhatóan. Ha lehetséges, már magán a találati listán legyen olvasható a válasz – és ne is kelljen az oldalra rákattintani.  Valahogy így:

karpatalja-google-linkepites

A találati listán olvasható szűk két sorában ott van a kérdés és ott a találat is. Ugyanez a honlap jól működik más kérdések feltevése esetén is, például: Hány kilométerre van Ungvár Budapesttől?tessék kipróbálni! (A hivatkozott weboldal optimalizálása egyben kísérletem az új típusú Google-elvárások szerinti optimalizálásra.)

A nagy szemléletváltás ellenére a Kolibri még kevés látványos változást okozott. Ám amikor az elvben a webszemét ellen harcoló Pingvin Algoritmus 2.1-es frissítését már a Kolibri alatt futtatták le (Google Penguin 2.1. Update – 2013. október 4.), akkor azért kicsit fejre állt a net.

Mi is történt? Nagyjából az, hogy a két Gugli-madár együttes hatására webszemétnek vagy legalábbis e tekintetben gyanúsnak minősült sok-sok olyan honlap, amely célzatosan kulcsszavakra volt optimalizálva. Márpedig mi másra lettek volna? A SEO-s fejében régóta a fejfájás fájdalomcsillapító típusú szókombinációk lebegtek, nem pedig a Nagyon hasgat a halántékom mögött, mit vegyek be?-szerű kérdőmondatok. A szabályokat diktáló Google most viszont egyáltalán nem honorálja a korábbi gyakorlatot, manipulációt gyanít akkor is, ha a weboldalon nagyon pontosan van beállítva a kulcsszóhasználat korábban oly kívánatos 20-25 kritériuma, és akkor is, ha más webhelyekről ugyanezekkel a kulcsszavakkal hivatkoznak az adott weblapra.

Akkor hát melyek a honlapoptimalizálás és linképítés aktuális Google-szabályai?  – Nos, leginkább általánosságokat fogalmaznak meg. Hogy a minőségi tartalom a legfontosabb. Hogy kerülni kell mindenfajta manipulációt. Hogy a kulcsszavakról többé-kevésbé le kell mondanunk. És hogy a SEO ennyi megkötés mellett már nem feltétlenül lesz költséghatékonyabb a Google Adwordsnél. És ez utóbbi észrevétellel jól fején is találták azt a szeget, amelyik kibújt a Google zsákjából.

Linkrövidítés – rövid URL készítése

Google URL Shortener - linkrövidítés
a Google linkrövidítő szolgáltatása

A Google linkrövidítő oldal címe alább található. Jól működik, biztonságos, és ha Googlefiókodba bejelentkezve használod, megjegyzi, elmenti a rövidítéseidet, így azokat később már begépelés nélkül használhatod. A cím tehát:

Link rövidítés – Google linkrövidítő: rövid URL

Gyakran szükségünk lehet arra, hogy hosszú, nehézkes internetes címeket (pl. Google-keresések eredményét), weboldalak túl hosszú linkjeit lerövidítsük. A rövid linket könnyebb kezelni – mondjuk tömeges sms-ben elküldeni egy mobilmarketing kampány során -, eredményesen betűzhetjük oda is, ahová a hosszú nem férne be nagy karakterszáma miatt (pl. Twitter).

Nemrégiben találtam egy alkalmazást, amely épp erre való volt, egyetlen gombnyomásra rövidített, átugorva egy olyan szolgáltatás oldalára, ahol aztán megtaláljuk a rövid linket mind kattintható, mind kimásolható formában.

Ám sajnos utóbb ezt az online szolgáltatást is kód beírásához kötötték, azaz bizonyítanunk kell, hogy nem vagyunk robotok. Az ákombákomok silabizálása nem túl élvezetes, de aki így is szívesen használná, innen ugorhat. Aki inkább a Google url shortener lehetőségét használná, fentebb találja a linket.

Ide tedd a hosszú linket:

 

A kattintás után megnyíló oldalon ilyes formában találod linkedet:

rovid-link

Link rövidítés – rövid URL készítése – rövidített linkek

Rövid link készítése – Google linkrövidítő

Linkrövidítés Google segítségével: rövid URL cím készítése online felületen. Link rövidítés – Google linkrövidítő weboldal internetes cím rövidítése. Rövid link, rövid URL rovidites webcím Hogyan rövidítsünk le egy hosszú linket? Erre itt a megoldás, fentebb lehetséges a rövid URL cím készítése, vagyis a linkrövidítés – weboldal internetes cím rövidítés. Rövid link, optimalizált URL webcím- rövid, url cím, google link, rövidítés, linkrövidítés, rövidebb, linket, készítés, hogyan, wecím, weboldal, internet, cím, linkrövidites google linkröviditő – honlap kereső optimalizálás, sms-kampány, mobilmarketing

Más: URL optimalizálás – keresőbarát honlap

Mögöttes linképítés

Amióta a nagy kereső algoritmus-frissítései (különösen a Google Pingvin 2) gyakorlatilag lehetetlenné tették a “csak úgy” linképítést, azaz kontraproduktívvá vált az a módszer, amely nagy számú kulcsszavas linknek szinte bármilyen oldalra való kihelyezésére alapult, azóta egyfelől a linkek kulcsszó-tartalmával sokkal óvatosabban kell bánni (több variáció, több long tail kulcsszó), másfelől – és ez a fontosabb -: azokat az oldalakat, ahová kitesszük a linket, vagy nagyon meg kell válogatni, vagy pedig a kitétel előtt dolgoznunk kell rajtuk abból a célból, hogy tartalmi összefüggéseket mutassanak a hivatkozott (azaz linkkel támogatott) webhellyel.

Vagyis: mielőtt SEO-céllal kiteszünk valamilyen weboldalra egy linket, előbb létre kell hozni a link mögötti tartalmat az adott oldalon. Ez persze csak akkor lehetséges, ha saját webhelyről van szó, azaz van hozzáférésünk az adott honlaphoz, szerkeszteni, bővíteni tudjuk tartalmát. De ha még fenn is áll ez a lehetőség, akkor sincs könnyű dolgunk, hiszen az adott honlap nyilván más célból készült, nem azért, hogy egy tartalmától idegen kulcsszóra nézve szövegösszefüggéseket mutasson. Az eredeti célját és ennek megfelelő tartalmát nyilván nem szeretnénk tönkretenni csak azért, hogy egy új link kulcsszavának megfeleljen. Leginkább az a megoldás kínálkozik, hogy miközben érintetlenül hagyjuk az oldal eredeti látható tartalmát, aközben belenyúlunk a láthatatlan tartalomba, nevezetesen a description és keywords meta-tagek tartalmába, s ezen felül valahol az oldal alján, szélén, azaz egy kevésbé feltűnő helyen elhelyezünk néhány mondatnyi olyan szöveget, amely összefüggésbe hozható a kulcsszavas linkkel támogatni kívánt oldal tartalmával.

Hogy érhetőbb legyen, példán illusztrálom.

Ha mondjuk van egy budapesti idegenvezetőket toborzó oldalunk, de ki akarjuk rá tenni autóbérlési lehetőséget kínáló szájt linkjét, akkor beletesszük a description tag tartalmába a kulcsszót

Idegenvezetés Budapesten – Budapest private tour guide – Városnézés: privát idegenvezető – Idegenforgalom, turizmus, turisztika, utazás, budapesti autóbérlés, personal travel

– és ugyanezt tesszük a keywords meta-tag-gel. (Ha nem hat otrombán, szerepeltethetjük a kulcsszót akár a title tagben is). Ezen felül a fő tartalmi rész után a kink kedvéért kis kiegészítő szöveget írunk, amely egyrészt jól illeszkedik a szájt eredeti tartalmához, másrészt értékelhető és “természtes” kontextust teremt a link számárat, harmadrészt pedig – és ez esetben az a legfontosabb, tartalmi összefüggéseket mutat a támogatandó weboldallal; imigyen:

Aki Budapestre érkezik, már itt tartózkodásának első pillanatiban szembesülhet a tömegközlekedés kényelmetlenségeivel. Ha Ön nem akar zsúfolt autóbuszokon zötykölődni, a fővárosban számos lehetőséget talál  autó és szerviz bérlés marketingre, azaz személygépkocsik kölcsönzésére.

Ezen a réven megteremtődik a link számára az a tartalmi háttér, amely biztosítja, hogy a Google algoritmusa ne ítélje a nem-természetes linkszaporítás eredményének.

Itt érdemes azt is megjegyezni, hogy a tartalmi összefüggés megteremtésével saját weboldalunk értékét is gazdagítottuk, hiszen az eredeti témával kapcsolatban összefüggést teremtettük egy másik témával. Azaz organikussá tettük idegenvezetős oldalunk kapcsolatát az autóbérlés témájával.

No persze mondhatni, itt könnyű dolgunk volt, de mondjuk az almatermesztést nehezebb összekapcsolni az ipari kémények karbantartásával. Valóban nehezebb. De nem lehetetlen. Kreativitás kérdése az egész.


Linképítés – tartalmi összefüggések

Ha nincs tartalmi összefüggés a hivatkozó és hivatkozott oldal között, akkor a link kirakása előtt létre kell hozni a megfelelő mögöttes tartalmat. Ez részben a meta-tag-tartalmak módosításából, részben az oldal szövegtartalmának olyan bővítéséből áll, amely kapcsolatot teremt a weboldal eredeti tartalma és támogatott webhely tartalma között. Ez kulcsszavas linkünk számára megfelelő kontextust teremt ahhoz, hogy a Google algoritmusai ne találjanak hibát linképítési eljárásunkban.  | linképítés, google, tartalom, algoritmus, Pingvin, összefüggés, kontextus, link, hivatkozás, weboldal

Tartalmi alapú honlapoptimalizálás

Pingvin 1 és 2

A Google Penguin Algorithm Update (azaz a Goggle Pingvin névre keresztelt algoritmus-frissétése) két nagyobb hullámban rendezte át a Google találati listákat. A közbülső kisebb frissítéseket és lefuttatásokat nem tekintve az első „támadás” 2012. április 24-én, a második 2013. május 22-én történt. A második hullámot követően ezeknek a szigorító frissítéseknek Pingvin 1.0 és Pingvin 2.0 lett a népszerű neve. Lefuttatásuk után a korábban igen sikeres honlapok kaptak büntetést, azaz sorolódtak hátrább a kulcsszavas keresőtalálati listákon 10, 20, 30 vagy akár 100 pozícióval. Voltak weboldalak, amelyek teljesen eltűntek a listákról, gyakorlatilag kitiltás történt. Nyilvánvalóvá vált, hogy az optimalizálás, főleg a linképítés korábbi, jól bevált módszerei a jövőben nem alkalmazhatók.

A keresőoptimalizálással szakmai szinten és műkedvelőként foglalkozók egyaránt sokat írtak a Pingvinek hatásairól, illetve főleg arról, milyen módszerek váltak tilalmassá, s melyek használata látszik a jövőben kívánatosnak. Általánossá vált a vélekedés, hogy a szigorítások főleg az alábbi SEO-eljárásokat, bevett gyakorlatokat büntetik

  • link-katalógusokban való regisztrálások magas száma
  • nagy linkfarmok, linkfelhők létesítése
  • egyoldalú optimalizálás (pl. aloldalak teljes mellőzése)
  • túl sok egyforma linkszöveg (anchor text) és buborékszöveg
  • túl gyors, nem életszerű linkszaporodás
  • spam oldalak, spamblogok, spam hozzászólások alkalmazása
  • link-piramis építése
  • körbelinkelés (a linket küldő oldalak mind egymást is linkelik)
  • túl sok link elhelyezése az oldalanként ismétlődő láblécben
  • túl sok linkcsere (oda-vissza linkelés) idegen oldalakkal

Azt tehát elég sokan tudni vélik, melyek a kerülendő eljárások. Bár szerintem sok esetben itt is inkább csak valószínűsítésekről van szó, semmint bizonyosságról, és ha ebben-abban még biztosak is lehetünk, akkor is: ki mondja meg, hogy mondjuk 50-60 link-katalógusban való szereplés még megengedett-e és csak százas nagyságrendeknél kell büntetéstől tartanunk,  vagy már akár 15-20 ilyen szereplés is vonhat maga után szankciót. Hol végződnek a valóban szakmai linkgyűjtemények (ezekben szerepelni állítólag nem tilos) és hol kezdődnek a már kerülendő “gagyik”, meddig terjed a tematikus megfeleltetés, egy taxis oldal szerepelhet-e például egy bulizós linkgyűjteményben azon az alapon, hogy sokan taxival jönnek haza hajnalban a bulikból. Vagy: mi számít spam-oldalnak, spam-blognak, s mitől spam a spam? Melyek a linkfarm határai, 100 link, 1000 link?

S ha még ezekre a kérdésekre sem tud senki megnyugtató választ adni, ha ekkora a bizonytalanság a tiltott, kerülendő módszerek terén, akkor ki merné megnevezni a Google számára éppen hogy kívánatos honlapoptimalizálási módszereket?

Nos, egy-egy eljárás konkrét ajánlását most én sem kockáztatnám meg, de egy általános megállapításra vállalkozom. Éspedig:

A Google Pingvin algoritmusok érvénybe lépése óta csakis a tartalmi alapú keresőoptimalizálás módszerei célravezetően.

Számos ilyen eljárást ismerek és legtöbbjüket évek óta alkalmazom – az általam optimalizált oldalak éppen ezért nem is szenvedtek kárt a Pingvinek szárnycsapásaitól, ellenkezőleg: inkább előre kerültek azon a réven, hogy a konkurens oldalak alább estek.

A tartalmi alapú Google optimalizálás lényege egyedi szövegek létrehozásában és a szövegösszefüggésekre alapuló kreatív linképítésben ragadható meg.

Ebbe a módszerbe bőven beleillik mindaz, amit a kreatív linképítés egyéni stratégiáit ismertető bejegyzésemben összefoglaltam.

A kulcsszó: SEO

Google-pillanatkép, 2013. május 17. – Google Chrome keresés inkognitó-ablakban:

seo-lista

A kulcsszó: SEO. Az eredmény rám nézve nagyon is hízelgő. Ha önhitt lennék, ebben a percben a magyar nyelvterület második legjobb SEO-szakemberének gondolhatnám magam: ahogy én építek linket, nem épít úgy senki. Hogy azért ez mégsincs így, arról részletesebben itt:  Varázsszavunk, a SEO – honlapoptimalizálás

Kulcsszó: SEO – Google keresőoptimaluzálás, Linképítés

SEO: a Google keresőoptimalizálás és linképítés fő kulcsszava. Aki ezzel élre kerül, akár azt is gondolhatja magáról, hogy ért a honlapoptimalizáláshoz. SEO, Google, keresőoptimalizálás, linképítés, honlapoptimalizálás, kulcsszó, kulcsszavak, találati lista


 

Meta-tagek blogokban

Sok ingyenes blogszolgáltatót kipróbáltam az elmúlt tíz egynéhány évben, ma is rendszeresen használok vagy tucatnyit. Tapasztalatból beszélek, amikor azt állítom, hogy a blog.hu és a blogger.com blogjaival a legkönnyebb aránylag rövid idő alatt jó Google-pozíciót szeretni, azaz a weboldal optimalizálás szempontjából ezeknek a rendszereknek a blogjai könnyebben vihetők sikerre, mint más szolgáltatókéi.

A blogger.com alatt nyitott blogspot.com-blogok esetében ez érthető, hiszen a Google saját termékéről van szó, így van okunk feltételezni, hogy a Nagy Kereső kiemelt figyelemben részesíti belső fejlesztését. A pozitív megkülönböztetés például abban nyilvánul meg, hogy ha új blogot nyitunk valamely más szolgáltatónál, akár heteket-hónapokat is várhatunk, míg a Google-nak méltóztatik “magától felfedezni”, s ez általában meg sem történik addig, míg legalább egy külső link rá nem irányul az addig ismeretlen webhelyre. Másként van ez, ha Google-bloggal dolgozunk: előfordulhat, hogy akár órákkal az első poszt publikálása után már benne is vagyunk a cache-ben. Rendszeres publikálás esetén számíthatunk arra, hogy a kereső nem periodikus őrjáratok menetrendje szerint fogja látogatni blogunkat, hanem annak rss-csatornája révén értesül minden új posztról, és szinte azonnal indexálja is őket.

A magyar nyelvű, illetve magyarországi Google-keresésekre nézve tapasztalatom szerint igen preferáltak a blog.hu alá tartozó webnaplók. Ebben nyilván a fődomain magas presztízse játszhat közre. Hosszú távú honlapoptimalizálás esetén a rendszer alatt futtatott blogok, ha jól van felépítve és rendszeresen publikálunk bennük, igen-igen jól szerepeltethetők a találati listákon. Természetesen csak megfelelő külső linktámogatás, azaz linképítés mellett.

A két rendszer blogjai annak ellenére seózhatók eredményesen, hogy a HTML-kódjukba való belenyúlás nélkül a szolgáltatók a meta-tag használatot nem kínálják fel egyértelműen a felhasználóknak, sőt, tulajdonképpen titkolják vagy elrejtik.

Bár a blog.hu esetében pofonegyszerű a főoldali meta-tagek tartalmának a beállítása, csak éppen az adminfelület nem közli velünk egyértelműen, mit is teszünk.  A Beállítások menüpont alatt adhatjuk meg a blog leírását, de az sehol sem szerepel, hogy éppen ez a szöveg fogja képezni a forráskódban blogunk a description metatagjénak a tartalmát. Írd le 1-2 mondatban, miről szól a blog! – olvassuk az utasítást, de arról nem kapunk tájékoztatást, hogy ide azt a szöveget kell írnunk, amit majd a Google találati listán láthatunk viszont a blognév alatt, mint ahogy arról sem, hogy ennek a leírásnak max. 160 (de inkább csak 150) karakter hosszúnak ajánlatos lennie. A SEO-hoz kevésbé értők aligha vannak tisztában azzal, hogy ha keresőbarát blogot szeretnénk, akkor a miről szól a blog kérdésre felelve nem valami körülírást kell megadnunk, hanem céltudatosan fogalmazott kulcsszavas szöveget. A description képezi ugyanis a Google számára az egyik legfontosabb információcellát, így ha szeretnénk, hogy blogunk a “kortárs magyar irodalom” kifejezéssel legyen Google-első, akkor nem azt írjuk be: “Mindenféle érdekességek a ma élő honi literátusok dolgairól”, mert ez ugyan emelkedettebben fejezi ki a lényeget, viszont a kulcskifejezés egyik szava sem szerepel benne.

Hasonló módon: aligha sejti a felhasználók többsége, hogy amikor  ugyancsak a Beállítások alatt megadja a blog címkéit (a felszólítás így hangzik: Adj meg 4-5, a blogodra jellemző címkét!), akkor éppen hogy ezek a címkeszavak fognak bekerülni a forráskód keywords meta-tagjébe. Amikor tehát megválasztjuk, melyek legyenek blogunk címkéi, akkor nem csupán szájtunk jellemző tartalmára kell gondolnunk, hanem arra is, mely szavakra nézve akarjuk (majd) optimalizálni.

A blogger.com alatt nyitott blogoknál sokkal nehezebb a helyzet. A szolgáltató nem igazán akarja, hogy magunk válasszuk meg, mi kerüljön a leírásba és a kulcsszavak közé: majd a blog tartalmából a Nagy Kereső kiemeli a szövegkezdetet, a posztok címkéi alapján pedig csemegézik a kulcsszavak között. Így aztán a keresőtalálatokban például az éppen aktuális poszt kezdő mondatait találhatjuk leírásként, netán az oldalhasáb tetejének a szövegét. Hogy ezt elkerüljük, azért külön erőfeszítést kell tennünk, megkeresve a Beállítások alatt a Keresési preferenciákat, és még ott is kell némi leleményesség. A kulcsszavakat azonban még itt sem adhatjuk meg külön.

bdkblogHa a főoldali beállításokra van is módunk, azt egyik blogszolgáltató sem teszi lehetővé, hogy külön-külön az egyes posztok vagy állandó oldalak számára egyedi leírását és kulcsszó-szedetet adjunk meg. A description és keywords meta-tegek kezelésének effajta szabadságát ne az ingyenes blogszolgáltatók háza táján keressük: telepítsünk saját tárhelyre profi blogmotort, például WordPresst – és az opció megfelelő plugin-használattal elérhetővé válik.


 Blog: meta-tag beállítások

A poszt arra adja meg a választ, hogyan lehet a főoldali mata-tag tartalmakat – content – megadni a blog.hu és blogspot.com (blogget.com) blogmotoroknál? A description és keywords ezekben a blogokban csak a főoldalak esetében adható meg | WordPress, blog.hu, blogger, blogspot, meta tag, leírás, description, kulcsszavak, forráskód

 

Blog + facebook komment moderálás

A közösségi marketing és a honlap-SEO

KERESŐMARKETING - HONLAP SEO
Keresőmarketing és honlap-SEO szempontok

Magukat tájékozottnak tudó keresőmarketingesek körében eléggé elterjedt tévhit, hogy a közösségi oldalakkal, mikroblogokkal való összekapcsolódás hatékonyan javítja egy adott weboldal SEO-mutatóit, keresőbarát jellegét. Erre a legtöbb online audit program is figyelmeztet: hibaként tünteti fel, ha hiányzik ez a kontaktus. Az én tapasztalatom ezt nem igazolja, legalábbis egyértelműen semmiképp: a honlap a kulcsszavas keresőoptimalizálás szempontjából semmivel sem válik alkalmasabbá attól, hogy össze van kötve a Facebookkal vagy Twitterrel. Ez esetleg akkor lehet/lehetne igaz, ha az oldalba beágyazott FB- vagy Tweet-boxokban igen céltudatos módon lennének elhelyezve szövegek, linkek, grafikus elemek. Forgalomnövelő hatása persze akár tetemes is lehet annak, ha a közösségi profilon intenzív élet folyik, de ez nem a kiváló optimalizációs kondícióknak, hanem a direkt átklikkeléseknek köszönhető, ami persze SEM-siker, de a weblap tartalmába beágyazódó külső tartalom szerepe a helyezéseket akár ronthatja is amiatt, hogy rontja a tartami relevanciát. A fő kontenthez kapcsolt adekvát kültartalom persze javíthatja is a keresőszempontú megfeleltetést.

Ám erre semmi garancia: ha mondjuk egy alaposan kidolgozott, a lehető legtöbb SEO-szempontot érvényesítő weboldalon lehetővé tesszük a Facebook-kommentek közzétételét,  akkor az olvasói hozzászólások jó eséllyel ronthatnak az oldal tartalmán, például valamelyik irányban felborítják a kulcsszó-arányt. Tudjuk, egy szájton egy adott optimalizációs kulcsszó gyakorisága ideális esetben kb. 1-3 %; kevesebb előfordulás esetén a Google megkérdőjelezi az oldal relevanciáját az adott kulcsszóra nézve, nagyobb kulcsszósűrűség esetén viszont manipulációt gyanít. Nos, számíthatunk-e arra, hogy az oldal kommentelői nem rontanak-e az ideális arányon saját hozzászólásaikkal? Linkek, képek, gyakran betűzdelt gif animációk, ilyen-olyab szmájlik beszúrásával is felhígulhat oldalunk. Legyünk hát óvatosak ezzel.

A fentiek miatt különösen fontos, hogy ha egyszer már megengedtük, hogy a Facebook betegye a lábát a honlapunkra, akkor legyen módunk a hozzászólásokat moderálni. Blogokban, hírszájtokon ez külön gondot szokott okozni, az oldal kezelője általában nem tudja, miként kezelhetné a kommenteket. Az olvasók gyakran régebbi bejegyzésekhez is hozzászólnak, ezért esetenként több száz vagy több ezer oldalt kellene ellenőrizni: mégis, melyik alatt van új olvasói reagálás.

Szerencsére van erre a problémára generális megoldás. A hozzászólásokat a saját Facebook-profilunkhoz tartozó applikáció megfelelő oldala kilistázza. Ilyen appot magunk készíthetünk akkor, amikor blogbéli kommentelés lehetőségét kiépítettük, ezután elég megnyitni az oldalt és  együtt láthatjuk az összes kommentet, mégpedig úgy, hogy legfelül vannak a legfrissebbek. Moderálhatunk, válaszolhatunk, vagy akár ki is tilthatjuk a kommentelőt.

A saját oldal belépési linkje minden bejelentkezett Facebook-felhasználó számára:

http://developers.facebook.com/tools/comments

Ezek után azt még meg kell jegyeznem, hogy bár a közösségi oldalakkal kialakított kapcsolat, mint tapasztalom, közvetlenül nem javítja a weboldal SEO-minőségét, ám a kommunikációba bevont közönség egyéni tevékenysége mégis hozzájárulhat az oldal Google-sikeréhez. A tömeges méretű megosztások, lájkolások, kommentelések révén a honlap internetes reputációja megnőhet, linkjei megjelenhetnek külső honlapokon, emelkedik a keres-talál-klikkel interakciók száma, nagyobb lesz az olvasottság – mindezek együttesen már jelentős mértékben hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az adott szájt, blog, portál a Google-listákon is előrébb mozduljon. SEOs tanácsadóként senkit nem szeretnék lebeszélni tehát arról, hogy Facebook-Like Boxot helyezzen el a honlapján vagy lehetővé tegye az FB-kommentelést. Ám aki megteszi, tudnia kell, hogy boxok és hozzászólások tartalma legalább annyit ronthat egy jól felépített oldal kulcsszavas arányain, mint amennyi plusz linket vagy pozíciójavulást a közösségi háló hozhat.

Facebook-hozzászólások moderálása blogban, hírportálokon

A blogok Facebook-hozzászólásainak moderálása a megfelelő FB-applikáció oldalán végezhető el.  Bejelentkezett állapotban a fenti linkre kattintson.  Erre a moderációra többek között azért van szükség, mert a hozzászólások – és a közösségi oldalakkal és mikroblogokkal kialakított kapcsolatok – a közhiedelemmel ellentétben – akár ronthatják is a honlapnak a  kulcsszavas keresőoptimalizálás szempontjából kialakított arányait. Google helyezés javítás. Releváns tartalom. BDK blog, facebook hozzászólás, komment, comment, moderálás, moderáció, moderálni a kommenteket hogyan lehet, törölni a hozzászólásokat,  FB box like, twitter, megosztás, lájkolás, klikkelés, közösségi háló, fészbuk, portál, mikroblog, applikációk, alkalmazás, apps. Keresőmarketing szolgáltatások.

Domain-név: általános vagy speciális

A cél: keresőbarát weboldal létrehozása / seo alapok

Ha a remélt Google-siker lehetőségeire a leendő honlaptulajdonos már előre gondol,  érdemes a választandó domain-néven nem csupán abból a szempontból töprengenie, hogy cégneves vagy kucsszavas domaint regisztráljon-e honlapja számára, hanem azon is, hogy a működési profilját felölelő általános kifejezést válasszon-e, vagy inkább szűkebb értelműt, speciálisat. Tegyük fel, hogy képzeletbeli kliensünk a marketing piaci kérdéseivel foglalkozik, főleg az online marketing, ezen belül is a keresőmarketing tanácsadás mint termék eladása, vétele, reklámozása, promóciója képezi a szakterületét. Mit tanácsoljunk számára, ha olyan honlapot akar indítani, amellyel szeretne betörni az adott szakma web-piacára. Milyen remek lenne, mondja ő, ha arra a keresőszóra, hogy marketing, az ő weboldala lenne az első, legyen hát marketing-pont-valami az oldal internetes neve.

Hűtsük le a kedélyeit. Mondjuk el, hogy ennyire általános kifejezést legalább négy okból nem érdemes választani.

  1. Minél általánosabb a kifejezés, annál valószínűbb, hogy képtelenül nagy mennyiségű találatot mutat rá a Google (marketing- 139 millió), ezért az élmezőnybe kerülni ezzel a szóval igen nehéz.
  2. Az ennyire általános kifejezések találati listáinak az élén valószínűleg hosszú évek óta meglévő, igen informatív, sokak által hivatkozott és még többek által keresett-megtalált honlapok állnak, amelyeket egy most induló weboldallal talán évek kitartó munkájával sem lehetne a lista éléről letaszítani.
  3. Az általános szavakra nézve bizonyosan foglalt az összes alkalmas domain-név, ezért valamilyen  töltelékszót kellene tenni hozzá – ha pedig már teszünk hozzá valamit, az inkább legyen olyasmi, ami az általános értelmű szót speciálisabb jelentésűvé teszi és a majdani kulcsszavas optimalizálásban szerepe lehet.
  4. Keresések szempontjából sem jó az ilyen szó: a marketing-re az is rákeres, akik készítési módja iránt érdeklődik, az is, aki a szó keletkezésének és elterjedésének a történetét vagy a szó etimológiai eredetét keresi, sőt, talán az is, aki csak éppen megszomjazott… A kifejezetten akeresőmarketing piaci helyzetével foglalkozók nyilván speciálisabb kereséseket indítanak.

Akkor legyen a doman keresomarketing-pont-valami, mondja az ügyfél. Ez már sokkal jobb. De akkor talán mégis a domain-választás előtt azt kellene előbb eldönteni, milyen keresőkifejezésekkel lenne célszerű a majdani oldalnak az élen szerepelnie, melyek azok a szókombinációk, amelyekkel erre reális esély is mutatkozna. Lehetőleg nem több év, hanem néhány hónap optimalizálás után.

…Felmerülnek újabb lehetőségek. SEO-marketing. Nem rossz, nem rossz. De még mindig nem az igazi. Az lenne, ha a SEO jellegét és a tevékenység jellegét egyszerre fejezné ki a domain. budapest-marketing. Sajnos nem jó, mert a Bp. városában működő összes marketingcég ezzel nyomul… Végül talán sikerül kilyukadni a bizonyos szempontból  ideális megoldásnál: keresomarketing-szakerto .valami  Ilyen domain-nevek esetében rá lehet majd gyúrni mind a pontos kifejezésre, amely tehát az áruféleség nevét eléggé pontosan meghatározza, és jól jelzi a vele kapcsolatos tevékenységet is, mind az egyéb szavakkal kombinált kifejezésekre.

Erre akár már koccintani is érdemes.

De jaj! Figyelem! A fentieket csak példának szántam arra nézve, hogyan és miért érdemes a túlságosan általános jelentésű szavakra épülő domain-nevek helyett szűkebb, speciálisabb jelentésűekkel operálni. Mielőtt azonban a tényleges szókombinációkat kiválasztanánk, feltétlenül érdemes megvizsgálni, van-e kellő mennyiségű havi rákeresés ezekre a kifejezésekre. Mert bármennyire is tűnjön tökéletesnek a választott internetes cím, bármennyire pontosan is fejezze ki a honlap témáját, célját – ha erre a szókombinációra csekély a havi rákeresések száma, akkor bizony előre ittunk a medve bőrére.


Általános vagy speciális domain-nevet válasszunk honlapunknak?

SEO szakember: Általános vagy speciális domaint válasszunk? A szűkebb jelentésű jobb a túl általánosnál, mert utóbbira valószínű a túlkínálat. A domain-név ne csupán a honlap által kínált szolgáltatás, termék nevére mutasson rá, hanem a tevékenységre is. Tehát nem kerek .hu, és nem is kocsi-kerek .hu, hanem vagy kocsi-kerek-gyartas .hu, vagy kocsi-kerek-javitas .hu, vagy kocsi-kerek-arusitas .hu. De a domain-választás előtt előbb döntsük el, melyek lesznek az optimalizálás kulcsszavai. A későbbi optimalizálásnak jobban megfelelő keresőbarát weboldalt célszerű a későbbi optimalizálási kulcsszót/kulcsszavakat tartalmazó domain alatt elhelyezni keresőmarketing szakértő segítségével. . // domain név, kulcsszó, kulcsszavak, kulcsszavas domain, optimalizálás, google keresőoptimalizálás, általános, speciális

Google kereső saját honlapra

A Google keresésnek nem feltétlenül kell a globális webre vonatkoznia, könnyen megtehetjük, hogy csupán egy adott domain vagy URL alatt keresünk. Ha például azt firtatjuk, hol fordul elő a honlapoptimalizálás szó a seo.liberall.hu tartományon belül, ezt kell begépelnünk a Google keresősávjába:

honlapoptimalizálás site:http://seo.liberall.hu

Hasznos lehet a saját weboldalunba, blogunkba eleve beépíteni olyan Google-kresőt, amely csak saját webhelyünk oldalait fürkészi át a keresett szóért. Ha az alábbi kódot elhelyezzük oldalunk forráskódjában, éppen ilyen eszközt kapunk, persze a seo.liberall.hu helyére kinek-kinek a saját oldala webcímét kell beírnia. (Aki ért hozzá, az egyéb jellemzőket is megváltoztathatja: méret, gomb szövege, stb. A sortörések miatt valószínűleg amúgy is szükség lesz kis igazításra.)

<!--Google kereso indul-->
<form action="http://www.google.co.hu/search" method="get">
<table width="400">
<tbody>
<tr>
<td align="center" width="400">
<input type="text" maxlength="100" name="q" size="40" value="" />
<input type="submit" name="btnG" value="Google keresés" />
<input type="hidden" name="domains" value="www.seo.liberall.hu" />
<input type="radio" name="sitesearch" value="" /> www 
<input type="radio" checked="checked" name="sitesearch" 
value="http://seo.liberall.hu" /> seo.liberall.hu
</td></tr>
</tbody>
</table>
</form><!--Google kereso vege-->

Az eredmény itt látható. Az alkalmazás alaphelyzetben csak a seo.liberall.hu alatti webhelyeken végez keresést. De a pöttyöt átkattinthatjuk a www elé, így átállíthatjuk be a teljes weben való keresést:



www / seo.liberall.hu

Azt persze tudnunk kell, hogy a keresés csak a Google által már indexált és betározott oldalak tartalmára irányul.


Google kereső saját weboldalra, honlapra, blogra

Hogyan készítsünk honlaphoz, weboldalhoz, bloghoz Google-keresőt, amely csak a saját domain alatt végez keresést? Google keresés saját weboldalon, honlapon, blogon, adott tartományban, domain, url alatt, kereső kód. Google eszközök, ötlet, weboldal, honlap, webhely, eszköz, segédlet, ötlet

 

Domain-név: cégnév vagy kucsszó?

A cél: keresőbarát weboldal létrehozása / seo alapok

< Előző: Kezdés: domain, tárhely, szolgáltató

Sorozatom előző részében általános szempontok szerint írtam arról, hogy a megfelelő domain, tárhely és szolgáltató kiválasztásában melyek lehetnek az általános szempontjaink, mit kell alaposan végiggondolnia annak, aki a honlap keresőoptimalizálás (SEO) szempontjainak leginkább megfelelő honlap elkészítésére határozta el magát. Nos, az általános megfontolások után vegyük sorra a konkrétumokat.

Cégneves vagy kulcsszavas domain?

Általános megfigyelésem: ha egy vállalkozó honlapot indít, akkor ehhez olyan domain-nevet regisztrál, amely a cége nevét részben vagy egészében tartalmazza. Ami egyfelől teljesen természetes döntés, másfelől a honlap későbbi Google-optimalizálása szempontjából akár hátráltató körülmény is lehet.

Vegyünk egy példát. Ha a pr cikkek ipari előállításával és forgalmazásával foglalkozó cég neve Arvisura Kft, akkor a honlap leendő büszke tulajdonosa hajlik arra, hogy a arvisura .com vagy arvisura-kft .hu vagy valami hasonló domain alatt indítsa meg a tevékenységét ismertető oldalt. Ami persze igen célszerű abban az esetben, ha azt szeretné, hogy az ő Kft-jét névről ismerők első keresésre megtalálják a honlapot (vélhetőleg a Google az arvisura kulcsszóval első helyen fogja hozni). Ugyanez a helyzet, ha a cég neve mondjuk Arvisura Pál és Fia Zrt: ez esetben a nevezett domainek jól szolgálják azt a célt, hogy a cég nevére keresők a webhelyet majd könnyen megtalálják. Ha a cél azonban minél több PR-cikk eladása, akkor ezek a domainok nem szerencsések, mert a majdani optimalizálás során (ha majd a honlap tulajdonosa a pr cikk keresőszóval szeretne oldalát a Google-találatok élén látni) egyáltalán nem szolgálják a kulcsszavas optimalizálást.

Könnyen optimalizálható, azaz keresőbarát honlapot célszerű az optimalizálás kulcsszavát tartalmazó domain alá elhelyezni.

És ha foglaltak a kulcsszavas domain-nevek?

Ez esetben is jobb látszólag kevésbé pontos nevet választani, semmint lemondani a kulcsszónak a domainben való szerepeltetéséről. Itt számos kis trükk alkalmazható. Ha az igazán jónak látszó domainek már mind foglaltak, akkor próbálkozhatunk az egybeírás-különírás lehetőségeivel, megduplázhatjuk a kulcsszót (meggyőződésem, hogy a prcikk-prcikk .hu SEO-szempontból semmivel sem rosszabb), hozzáadhatunk névelőt vagy számokat: aprcikk .hu, pr-cikk-2013 .com, megtoldhatjuk módosítószavakkal, jelzőkkel: prcikk-most .hu, prcikk-seo .org, marketing-prcikk .eu stb. Ez esetben persze célszerű olyan szavakat kapcsolnunk, amelyek esetleg még az optimalizálásban is jól jöhetnek.  Ha pedig nincs jobb ötletünk, éppenséggel kombinálhatjuk a legfontosabb kulcsszót akár a cégnévvel is: arvisura-prcikk .com

Következik: Domain-név: általános vagy speciális?

 

Ha a fentiekkel kapcsolatban tanácsra van szüksége, keressen: seo[kukac]balla[pont]biz


Domain-név: cégneves vagy kulcsszavas domain alá tegyük a honlapot?

A későbbi optimalizálásnak jobban megfelelő keresőbarát weboldalt célszerű a későbbi optimalizálási kulcsszót tartalmazó domain alá elhelyezni. Cégneves domain-név helyett válasszunk kulcsszavas domaint! Ha a jó kulcsszavas nevek már használtak, keressünk megfelelő kombinációt –  domain név, url cím, kulcsszó, kulcsszavak, kulcsszavas domain, optimalizálás google honlap keresőoptimalizálás

seo-sms-marketingMobilmarketing szolgáltatás

SEO-projektumok: Csoportos üzenetküldő szolgáltatás: SMS üzenet tömeges küldése magyar és külföldi mobilhálózatra. Adatbázis alapú SMS-kampány, Gateway mobil marketing a laptop tartalom optimalizálásban. … A weboldalon található díjak nettó árak, az információk tájékoztató jellegűek. – A céges honlap blogjának kulcsszavas optimalizálása legális keresőmarketing eszközökkel.