A minap tiramisut szerettem volna csinálni, mert már jó ideje pihent egy mascarpone a hűtőben, amikor elkezdtem összeszedni a hozzávalókat rájöttem, hogy nincs itthon babapiskóta. Gondoltam sebaj akkor lesz belőle palacsintatorta, a mascarpone krémmel, nagyon jól sikerült és nagy sikert is aratott főleg.
Hozzávalók: (palacsintához)
- 25 dkg liszt
- 2 db tojás
- 1 ek cukor
- 1 csipet só
- 2 dl tej
- 1 dl kávé
- szódavíz
Hozzávalók: (krémhez)
- 3 db tojássárgája
- 3 ek porcukor
- 2 ek amaretto likőr (nekem nem volt most itthon egy pár csepp rumaroma került bele)
- 25 dkg mascarpone
- 2 dl tejszín (min. 30%-os)
- kakaópor
Elkészítés:
Kezdjük a palacsintával.
Én géppel szoktam keverni, de természetesen lehet kézzel is, a gép szebb homogénebb eredményt ad. A tojást a cukorral elkezdjük keverni, majd folyamatosan adagoljuk a többi hozzávalót felváltva a lisztet és a folyékony hozzávalókat, egy csipet sóval.
Szódából annyi kell, hogy jó lágy de nem túl folyós palacsinta tésztát kapjunk. Legalább 30 percig pihentetjük a tésztát, majd felforrósított kiolajozott serpenyőben kisütjük a palacsintákat.
Jöhet az elmaradhatatlan krém. A tojássárgákat egy kisebb tálba tesszük, hozzáadjuk a porcukrot a likőrt, rátesszük egy nagyobb fazékra, amiben vizet forralunk majd vízgőz felett mártás sűrűségűre keverjük, 2-3 perc alatt.
Kihűtjük a krémet, majd felhabosítjuk a mascarponéval. Végül a tejszínt habossá verjük, és óvatos mozdulatokkal hozzá forgatjuk a mascarponéhoz. Ezután jöhet a rétegezés palacsinta, krém, amíg el nem fogy, a tetejére krém kerüljön. Megszórjuk kakaóporral, és legalább 1 órára hűtőbe tesszük. Másnapra még finomabb.
Igazán finom ízkavalkádot jelent a palacsinta torta, az egyetlen baj vele, hogy kalóriában sem szűkölködik. Így annak, aki számolja a kalóriákat lelkiismeretfurdalást okozhat a fogyasztása. Sajnos ez a legtöbb mindennel így van, mert minden hízlal, amit megeszünk. Fogyni pedig csak akkor tudunk, ha kevesebb kalóriát viszünk be a szervezetünkbe, mint amennyire annak szüksége van.
Az éhségnek azonban nehéz ellenállni, de fordulhatunk segítségért is. Remek fogyasztószerek vannak, amelyeknek a fő hatása az éhség csökkentésében áll. (hogy néhányat név szerint említsünk: Genesis Sibutramine, Adipex Retard, Adipex-P, Genesis Clenbuterol)
Mielőtt Adipex 75 rendelés mellett döntene tájékozódjon a témában, hogy tisztában legyen minden fontos tudnivalóval.