Mobilmarketing weblap optimalizálása

google- sms-maketing
Mobilmarketing weblap javuló Google-helyezése

Bárhogy is berzenkedtem ellene: SEO-munkámban egyre több lett a marketing-elem. Én a klasszikus keresőoptimalizálás módszereit részesítem előnyben, ezekhez értek is valamelyest. Szívesen foglalkozom tartalomoptimalizálással, főként, ha a weblap témája nem idegen számomra, ennél is jobban azonban a kreatív linképítést szeretem. Ebben a munkában én egyebek mellett még irodalmi vénámat, fantáziámat, a fikciók iránti vonzalmamat is kiélhettem, és örömest értekeztem posztjaimban arról, hogy került a jeles avantgárd poéta és gondolkodó, Tsúszó Sándor birtokába az első budapesti autókölcsönző egyik Ford típusú gépkocsija. Új optimalizációs projektumom is lehetőséget ad efféle játékra: nyílvánvánvaló, hogy a mobilmarketing témához jól illik, ha haiku-verseket írok tömegesen SMS-üzenetként, de ez nem elegendő arra, hogy a frekventált kulcsszavakkal a támogatott weboldal TOP Google-helyezéseket érjen el. Ehhez bizony igen sok PR-cikket is meg kell írni és el kell helyezni, továbbá a nagybetűs MARKETING tevékenység egészéből nem elegendő csak a keresőmarketingre koncentrálni.

Tömeges SMS kampány: mobilmarketing

Ami mostani munkámban mindenképpen új:  a közösségi marketing lehetőségeinek a jobb kihasználása. Ha már a céloldal témái és kulcskifejezései között szerepel az SMS-kampány, akkor én is folytathatok egyfajta kampányt a közösségi, link- és tartalommegosztó szájtokon. Személyes profiljaimat ugyan igyekszem nem túlterhelni ilyesmivel, de a honlapoptzimalizálás kedvéért regisztrált megosztóhelyeket kifejezetten e célra használom.

Persze a másfajta terjeszkedést sem kerülhettem el: regisztráltam egy új, igen szimpatikus domaint: weblap.org – ez alatt most újabb kis SEO-birodalom épül, nem kisebb ambícióval, minthogy az weblap első Google-oldalra kerülése témájában élpozíciókat szerezzen az organikus találatok között.

Mindezzel az organikus optimalizáció területéről némileg átsodródtam a Google-marketing, SEO-marketing irányába, ami nem feltétlenül van a kedvemre, ám azt be kell látnom, hogy ez legalább olyan izgalmas, mint az egyéni módszerekkel megspékelt tradicionális off-site munka, és helyezést elérni a keresőben azzal a kulcsszóval, hogy tömeges SMS-küldése, nemigen lehet marketinges eljárások nélkül.

Olvass továbbMobilmarketing weblap optimalizálása

Minden a helyezés?

google-helyezes-elso-oldal
Google első  oldal:  nem öncél!

Teljesen nyilvánvaló, hogy a keresőoptimalizálás célja a TOP Google helyezések elérése. A találati oldalak (SERP) élére kerülés hoz a weboldal számára organikus forgalmat, vagyis olyan látogatókat, akik keresőszavakra, kulcskifejezésekre rákeresve érkeznek a honlapra. Ha sok látogatót szállít a Google, nő a megrendelők, előfizetők, vásárlók, befektetők, partnerek, a szolgáltatásokat igénybe vevők és a termékek iránt érdeklődők száma – elegendően nagy látogatószám esetében ez kiválthatja a reklámot, a fizetett hirdetéseket és fizetett linktalálatokat. Az élpozíciók elérése is költséggel jár, egy jó SEO-szakember óradíja eléggé magas – de egy akár több hónapig tartó keresőmarketing tuning is olcsóbb, mint egy 20 másodperces hirdetés valamelyik nézettebb tévécsatornán. Ha tehát a honlaptulajdonos megbízza az optimalizálást végző szakértőt,  hogy weblapját sikerre vigye, akkor el is várja a Google TOP helyezések elérését. A cél nyilvánvaló: lehetőleg mielőbb

a Google első helyére kerülni.

Nyilvánvalóan ugyanez a célja a szakembernek is: mindent megtesz azért, hogy a rá bízott website pozíciói javuljanak. A tulaj lesi a helyezéseket, ha tetemes a növekedés, örül és elégedetten fizet, ha a tendencia lelassul, leáll vagy ne adj isten visszájára fordul, akkor elégedetlen és esetleg megszakítja a projektet.

Mindez teljesen érthető és logikus. A dolog azonban ennél bonyolultabb. Igaz, hogy végső soron minden optimalizációs aktus a pozíciószerzésért történik, de ennek elérése nem mindig történhet közvetlen módon.  Minden SEÓs ismeri azt a 20-30 fogást, amellyel élre lehet törni. Pontosan tudja, mit kell megbütykölni a honlapon és hogyan kell felépíteni egy hatékony linkprofilt ahhoz, hogy az egyre ravaszabb Google-algoritmusok értékeljék a webhelyet. A keresőszempontok szerint fényesre csiszolt szájt és a szakmailag korrekt linképítés nyomán szépen fel is kerül az első oldalra, netán eléri az első helyet. Meglehet, huzamosabb ideig ott is marad. De aki csak erre törekszik, és csak a látványos siker lebeg célként szemei előtt, könnyen pórul járhat. Mert előfordulhat, hogy Potyomkin-falut épített.  A Google a szemlén értékesnek, megfelelőnek látja – először. Másodszor. Harmadszor. De eztán mégis beüt a krach. Jön egy új algoritmusfrissítés és a szájt hátrasorolódik. Vagy csak egyszerűen elkezd esni – és nem lehet megállítani. MIÉRT IS?

Mert az optimalizálást végző szaki túlságosan célratörő volt. A TOP10 járt a fejében és nem az, hogy növelje a honlap internetes értékét. Ez utóbbi persze fáradságosabb munka, a szabályai kevéssé ismertek, a „trükköket” pedig mindenkinek magának kell kitalálnia. Kreatív munkát végezni sokkal nehezebb, mint rutineljárásokat végrehajtani. De – énszerintem – megéri.

Mert a komplex módon optimalizált, sokrétű tartalommal gazdagított és nem egy-két kulcsszóra kihegyezett linktámogatással erősített honlap egyszerűen életképesebb lesz bármilyen környezetben az egyoldalúan fejlesztett társainál. A napról napra változó webkörnyezet, az új Google-elvárások és büntetési szabályok, az új keresőszavak felbukkanása és a régiek eltűnése az a weboldalt teszi törékennyé, amely csak egyetlen funkcióra van élesítve: ez pedig az, hogy pozícióban legyen. Nos: nem minden a helyezés.

Egy minőségi tartalmú, információk sokaságát hordozó és változatos háttérrel támogatott weblap talpon marad megváltozott körülmények között is, mi több: flexibilisnek, dinamikusnak, reagálónak bizonyul: egykönnyen magára vesz olyan funkciókat (és olyan kulcsszavakat), amelyekre nem volt optimalizálva.

Összefoglalva:

A keresőtalálati poízciók javítása ugyan a legfőbb cél, de nem öncél.

Google helyezés javítás

Mindenki szeretne a Google első helyére kerülni: éppen ez a SEO keresőoptimalizálás legfőbb célja. Ám ez a törekvés nem nem szűkítheti be módszereinket, a TOP10 nem válhat öncéllá. Komlex módon optimalizáljunk: hatékony pozíció javítás + a weboldal internetes értékének folyamatos növelése a legcélravezetőbb. –  Google Top10 helyezés, keresőoptimalizálás, seo, honlapoptimalizálás,  első hely, első oldal, weblap, website, weboldal, honlap optimalizálás, kreatív linképítés, internetes érték, gazdag tartalom

Szövegírás weboldalra

Többszörösen tisztáztuk: a honlapok szöveges tartalmának egyedisége és információgazdagsága  elsődleges fontosságú a Google-helyezések megszerzése tekintetében. Emellett természetesen sok egyéb tényező is közrejátszik, ám ezek, úgy tűnik, csak együttesen számítanak jelentőseknek, külön-külön egyik sem befolyásolja olyan mértékben a honlap sikerét, mint az értékes, minőségi szöveges honlaptartalom.

No persze: az eredetiség, az értékesség, a minőség és az informatív jelleg önmagában is mind igen komplex fogalom, így itt sem egyetlen, hanem sok összefüggő kívánalomról beszélünk a jó stílustól és szemléletes bemutatástól a közérdeklődésnek való megfelelésen át a magas szakmai nívóig. Éppen ezért a honlap szövegtartalmának a létrehozása kényes feladat. Nem minden honlaptulajdonos birkózik meg vele. Nem árt, ha nehézségek esetén szakembert kér fel a szövegírásra. Ajánlatos ezt akkor is megtennie, ha azt tapasztalja, hogy weboldala a rajta szerepeltetett kulcsszavak ellenére sem szerez ezekkel keresőtalálati pozíciót. Ilyenkor honlapelemzésre és tartalomfejlesztésre van szükség – ezt viszont általában csak a keresőmarketing és honlapoptimalizálás területén jártas, tapasztalt SEO-szakértő tudja megfelelően elvégezni.

Olvass továbbSzövegírás weboldalra

Honlapoptimalizálás, keresőmarketing

honlapoptimalizalas-blog
honlapoptimalizálás blog – első Google-helyezés

Nagy méltánytalanság ért: honlapoptimalizálás kulcsszóra keresve több mint egy hétig nem az én blogom volt a Google első találati pozíciójában. Már-már azt hittem, hogy letaszítottak a trónusról, de azért nem hagytam a dolgot annyiban. Kicsit átvariáltam a linkeket, kitettem ide-oda pár újat, SEO-blogjaim némelyikébe új posztot is írtam friss hivatkozásokkal. Kicsit több mint egy hét kellett hozzá, hogy visszatornázzam magam az évek óta engem megillető helyre. Legalább három éve már, hogy erre a nem túl frekventált, de azért nagyon fontos keresőszóra elfoglaltam méltó helyemet a lista élén – rosszul esett volna megválni tőle. Szerencsére sikerült visszaszerezni mind az egybeírt, mind a külön írt változattal. Hogy emellett még hány 2 és 3 szavas kombinációval szereplek az élen, azt itt fel sem sorolom.

Más jellegű történésről számolhatok be keresőmarketing ügyében. Itt egy vadonás új weboldallal próbálkoztam. Ezt a keresőkifejezést valamiért elhanyagoltam, valaha volt top10-es szájtom, de az lecsúszott, aztán nem ambicionáltam az új sikert. Később beláttam, hogy még mindig esélyesebb ezzel helyezést szerezni, mint a keresőoptimalizálás-sal: itt tartósan benn vagyok az első 50-ben, de ennél jobbat ritkán érek el. No szóval most megnyomtam a keresőmarketinget és két hónap alatt harminc valahányadik lettem; ennél is jobb: keresőmarketing szakértő kombinációval az első 5-ben vagyok. Ám tegnap mindkét pozíciót úgy vesztettem el, hogy az első 100-ba se voltam. Csak nem Google-büntetés? – riadtam meg. Csak nem túl gyorsan küldtem túl sok kulcsszavas linket? Próbát tettem a helyzet mentésére: vannak nekem gyorstüzelésű blogjaim: ezek olyanok, amelyeket szinte azonnal egy poszt közzététele után újraindexel a Google. Nos, feltettem ilyen helyekre egy-egy kifejezetten nem kulcsszavas linket és publikáltam egy-egy posztot. Mára mindkét pozícióm visszatért…

Olvass továbbHonlapoptimalizálás, keresőmarketing

Google keresőoptimalizálás – Weboldal-SEO

google keresőtimalizálás
Kulcsszavak: honlapok Google keresőoptimalizálása

A keresőoptimalizálás mint céltevékenység a weboldalak Google-helyezését igyekszik javítani valamely előre megadott kulcsszavakra nézve. Ez egyrészt az optimalizálás alá vett honlapok Google-szempontú tartalom-fejlesztése, másrészt külső webtámogatás – linkrendszer építése – segítségével érhető el.

Fenti meghatározásunkból látszik,  hogy a keresőszempontokat illetve a rangsorolási kritériumokat figyelembe vevő weboldal keresőoptimalizálás igen komplex folyamat. Több módszer szerint végezhető számos művelet, ügyes fogás, „trükk” tartozik ide, ám lényegét tekintve  két jól elkülöníthető eljárástípusból áll.

Általános és speciális honlapoptimalizálás

1) Az első, a honlaptartalomra és szerkezetre vonatkozó fejlesztés, amely voltaképp a nagy keresőprogram elvárásainak történő megfeleltetést jelenti, vagyis azt, hogy a honlapon kb. 25-30 Google-szempontot kell érvényesíteni, mégpedig úgy, hogy eközben az oldal továbbra is megfeleljen az eredeti céljának, vagyis továbbra is tartalmazza mindazt, amit a honlap tulajdonosa közölni, megmutatni akart általa. A szempontok igen változatosan, egy részük magára a szövegre és annak elemeire, más részük az oldal felépítésére, szerkezetére vonatkozik, s vannak köztük olyanok is – ezek némelyike igen fontos! – amelyek a weboldal forráskódjára vonatkoznak, azaz a szemlélő nem is érzékeli a honlapon (ám a Google pontosan letapogatja). – A honlapnak ilyetén való kialakítását, feljavítását, alkalmassá tételét szűkebb értelemben általános honlapoptimalizálásnak nevezhetjük, ám ez még csak az oldal általános kondícióit javítja, ám ezen túl ezt is el kell érnünk, hogy oldalunk ne csak a minden weblappal szemben támasztott globális kívánalmaknak tegyen eleget, hanem az előre megválasztott kulcsszavakra vonatkozó preferenciái is meglegyenek. Ez már a speciális, kulcsszavas honlapoptimalizálás.

Példa: általános követelmény, hogy minden weboldalnak legyen a fejléckódban megadott max. 160 karakter terjedelmű egyedi tartalmi leírása (description). Speciális követelmény, hogy ebben a leírásban megfelelő módon kapjanak reprezentációt a választott kulcsszavak.

Linképítés: támogató linkprofil építése

2) Ha a honlapot sikerült az általános szempontok szerint keresőbaráttá + a kulcsszavak tekintetében relevánssá tenni, azaz mind globális értelemben, mind bizonyos kulcsszavakra nézve alkalmassá vált arra, hogy a Google keresőprogram magasra értékelje és előre sorolja a találati listán, akkor következet a keresőoptimalizálás második fázisa, a hivatkozásokat tartalmazó támogatói webrendszer felépítése, közkeletűbb nevén a linképítés.

Ez természetesen sokkal-sokkal több annál, minthogy néhány linket kiteszünk-kitétetünk idegen oldalakra. Újabban a Google igen szigorúan vizsgálja egy-egy weboldal linkprofilját, azaz azt, hogy milyen jellegű oldalakról milyen szövegű linkek mutatnak a kérdéses webegységre. Ebben a vonatkozásban beszélhetünk a) jó minőségű, releváns, ezért nagy hatású linkekről, b) gyenge hatású, kevésbé értékes linkekről és c) rossz minőségi, irreleváns, gyakran kifejezetten kártékony linkekről.

Hogy egy link milyen, azt eldönteni szakmai ismeretek és sok-sok évi tapasztalat szükséges, mint ahogy azt felmérni is igen komplikált dolog, hogy a linktípusok – számuktól függően – milyen viszonyban állnak egymással. Előfordulhat például, hogy valamilyen típusú linkből 10-12 használ, ám ugyanebből a típusból 50-60 már kifejezetten árt.

Példa: A Google hosszabb ideje manipulációnak tekinti a linkkatalógusok használatát, 2012 óta a Pingvin algoritmus hátrasorolással bünteti ezt az eljárást. Ám egy kellően nagy linkprofil esetén mégis kifejezetten hasznos, ha néhány (főleg szakmai) szakmai linkkatalógusban szerepel oldalunk, ám ha ezek száma az összes backlinkhez képest már tetemes vagy pláne túlsúlyba kerül, az növeli a büntetés kockázatát.

Nehéz meghatározni, pontosan mi tekinthető értékes és releváns linknek, s milyen hivatkozás árthat. Nyilvánvalóan az a jó és hatásos link, amely értékes és az adott témában releváns webhelyről érkezik. Nagyon is körültekintően kell tehát eljárni, honnan linkelünk. Igen gyakran előbb magát a hivatkozó oldalt kell létrehozni, majd értékessé optimalizálni – és csak ezután linkelni onnan a céloldalt.

Külön „tudomány” a linkszövegek megválasztása: korábban a töményen kulcsszavas linkek voltak a leghatásosabbak, ám a Google a 2013-as harmadik Pingvin-algoritmus frissítés során milliószámra sorolta hátrább a találati listáin azokat a weboldalakat, amelyeket túl sok azonos vagy hasonló kulcsszavas link támogatott. Itt tehát előtérbe kerültek a tartalmi összefüggések szélesebb skáláját használó kifinomultabb, a túlzott céltudatosságot kerülő, úgynevezett diszperzív módszerek.

Hasonlóan megváltozott a linkek gyarapításának optimális időbeli elosztása. Korábban érdemes volt a támogatott weboldalra hivatkozó linkek számát rövid idő alatt felsokszorozni, egy hónap alatt akár több száz vagy akár ezer linket kitenni. Ezt a keresőalgoritmusok most már természetellenes linkszaporulatnak, s így manipulációnak minősítik és visszasorolással büntetik. Ugyanakkor meg a túl lassú építkezéssel csak nagyon hosszú idő alatt lehet eredményt elérni, itt is körültekintésre van tehát szükség, munka közben pedig mindig ellenőrizni kell a linkfelhő alakulását meg a Google keresőoptimalizálás nyomán beállt találati eredményeket (vannak speciális programok, amelyek feltérképezik a backlink profilt).

A Google-kereső új igényei szerinti optimalizálás

A fentiekből is lemérhető, mennyire összetett munka a weboldalak keresőoptimalizálása. Korábban sem volt könnyű dolga a SEO-szakembernek, de az utóbbi időben egyre nehezebbé vált a weblapok Google-pozícójának a javítása. A piacvezető keresőrendszer ugyanis nemcsak az oldalminőséget ellenőrző (Panda) és a linkprofil vizsgáló (Pingvin) algoritmusát veti be az általa illegálisnak tekintett optimalizációs eljárások ellen, hanem 2013-ban lecserélte a tizenkét éven át jól működő alapszoftverét is. Az új keresőmotor a Google Hummingbird, azaz Kolibri nevet kapta – a fejlesztők szerint azért, mert a kismadárhoz hasonlatosan „gyors meg pontos”. Az új keresőmotor élesítése egyben paradigmaváltást is jelentett. Ennek lényege az: a Nagy Fürkész Gugli a kulcsszavas rákérdezésekről átirányította figyelmét az élő beszédhez igazodó keresőkérdések alapján történő fürkészésre, vagyis a fogalmi kategóriák, jellemző kulcsszavak, megjelölő címkék helyett a természetes beszédhez igazodó kérdések kaptak elsőbbséget. Ezzel, érhető módon, az optimalizálandó weboldal kategóriájára, jellegzetes kulcsszavaira irányuló keresőoptimalizálás érvényessége kérdőjeleződött meg. Egyértelművé vált, új stratégiára, merőben újszerű, innovatív eljárásokra van szükség: ezzel a Google-kereső igényei szerint való optimizálás minden korábbinál több szaktudást, tapasztalatot, kitartást, ötletességet és kreativitást kíván a keresőoptimalizálást végző szakembertől. Éppen ezért a honlapoptimalizáció és a link építés árai is magasabbak lettek a korábbinál, de ár/érték viszonylatban még mindig jobban jár a weboldal tulajdonos, semmint ha az AdWords linkhirdetéseknél fizet minden egyes kattintásért.

Fogalmi magyarázat:

Keresőoptimalizálás = az angol Search Engine Optimization magyar megfelelője. Rövidítése: SEO. A kifejezés jelentéstömörítő szóösszetétel, nyilván nem magának a keresőnek az optimalizálását jelenti, hanem körülírva a keresőeszközök szempontja szerinti honlap- és webkörnyezet-optimalizálást jelent. Mivel ennek során szinte kizárólag a piacvezető keresőprogram elvárásait vesszük figyelembe, joggal nevezhetjük a folyamatot így: Google keresőoptimalizálás vagy még egyszerűbben: googleoptimalizálás.

Miben áll a weboldal keresőoptimalizálás lényege?

Gyakori a cél alapján történő meghatározás, eszerint a SEO célja az, hogy valamely kiválasztott honlapot kedvező találati pozícióba juttassunk a tulajdonosa vagy üzemeltetője által legfontosabbnak tartott kulcsszavak tekintetében. Ez természetesen igaz, de magának a folyamatnak csak remélt eredményét, nem pedig a jellegét írja le. Az általunk ajánlott definíció valahogy így hangzik:

A keresőoptimalizálás definíciója

A weboldalak kulcsszavas Google-pozíciójának javítását célzó keresőoptimalizálás mint folyamat egy adott honlap tartalmának és szerkezetének kereső-szempontú kialakításából és a külső webkörnyezetben végzett linkprofil-építő munkából áll.

Olvass továbbGoogle keresőoptimalizálás – Weboldal-SEO

Arvisura honlap optimalizálása

arvisura-seo
A keleti egzisztencializmus és a keresőoptimalizálás arvisurája

Téves felfogás szerint az Arvisura jelentése csupán egy hamis hun-magyar őstörténeti mítosz, amelyet az újkori nemzeti romantika egyfelől, és az újsámánizmus másfelől tart életben és reprezentál felül az interneten. Ezt a túlzott reprezentációt igyekeztem megtörni. Mégpedig  azzal, hogy elkészítettem néhány Arvisura-weboldalt és ezeket optimalizálni kezdtem a legfontosabb kulcsszavakra. Eközben az általam gyakorolni szokásos SEO-eljárásokat követtem, külön hangsúlyt fektetve a SEOzás kreatív jellegére.

Így aztán meglehetősen sok olyan tematikus honlap került fel a netre, amelyekben az Arvisurák más szavakkal kombinálódva szerepelnek. Épp ezért van zenei arvisurám, kárpátaljai vagy épp piréz arvisurám. A sokoldalú optimalizálásnak, illetve annak köszönhetően, hogy a Google új elvárásait már eléggé jól kiismertem. Mi több, a többes számú alakra már a 2. helyen van szájtom, és az egyes számúval is benne van az első 10-ben.

Tehát ha valaki webkeresést indít e szavakkal, óhatatlan azzal is szembesül, hogy akadhat olyan vélemény is, amely az Arvsurákat történelemhamisításnak tartja. Illetve egészen más terület szakszavának tekinti.

Lám, erre is jó a Google honlap optimalizálás. (Frissítés: nem hiába követem lépésről lépésre a keresőoptimalizálás eljárásait az arvisuráknál, 2014 tavaszára az egyes számú változattal már a negyedik helyig jutottam.)

De nézzük, miről is van szó.

Az Arvisura-típusú honlap optimalizálás

módszere a Google kereső találati listáinak kedvező helyére juttatja a honlapot bizonyos keresőkifejezésekkel. Mindenkori cél az organikus találatok (SERP) élére kerülés, és ehhez a metódus a szemantikus keresésre és kreatív linképítésre összpontosít.

Szakmai körökben tudott, hogy az Arvisura-elmélet alapján kidolgozott módszer a tartalmi alapú keresőoptimalizációra fókuszál, figyelembe véve a weblap jellegzetességeit és a szövegkörnyezetet.

Ezért a Google keresőoptimalizációban a kulcsszavas megközelítés helyett a kérdésekre adott válaszok és a tartalmi minőség kerül előtérbe. Ha szeretné, hogy honlapja jobb pozíciót érjen el a Google találatok között, az Arvisura-Tanítás vagy Cáfolat alapján végzett linképítés és optimalizálás segíthet ebben.

SEO a Pingvin és Kolibri után

Szó se róla, a Google nem könnyíti meg a honlapoptimalizáló és linképítő SEO-szakemberek dolgát. A sorozatos algoritmus-finomításokkal a Nagy Keresőnek sikerült egyre inkább háttérbe szorítania nem csupán a spam-jellegű weblapokat, hanem magát a keresőoptimalizálást is, legalábbis annak korábban jól működő és elfogadott módszerei közül is nagyon sokat. És itt nem a már korábban is tiltottnak, kerülendőnek számító eljárásokra gondolok. A link-katalógusokba való esztelen regisztrálás, linkpriramisok építése, a spamoldalakkal és  spamkommentekkel való operálás például évek óta tiltólistán volt (más kérdés, hogy a nem megfelelő szűrés miatt még a legutóbbi időkben is alkalmazható volt – ha én például soha nem is éltem vele).  Ám ezen az őszön több történt. Előbb bejelentették, hogy a Google 2001 óta üzemelő keresőmotorját teljesen újra cserélték. A Google Hummingbird (vagyis kolibri) mellé új filozófia is társult. Ezt sokan és sokféleképpen igyekeztek megfogalmazni, összefoglalni. A részletekben könnyű elveszni, de a lényeg talán annyi, hogy

a Google a kategorizáló jellegű megfontolt kulcsszavas keresésről áttette a hangsúlyt a spontán adódó, szabadon fogalmazott keresőkérdésekre.

Az internetes keresésekben eddig az volt a „jó fej”, az tudott mindent nagyon hamar megtalálni, aki képes volt kategóriákban gondolkozni és aki bizonyos mértékben átvette a Google gépi gondolkodásmódját. Az ilyen felhasználó, bármi is volt a keresés tárgya, egykettőre „kitalálta” azokat a kulcsszavakat, amelyeket érdemes volt begépelni – az eredmények között szinte mindig ott volt a válasz. Ugyanennek a logikának a mentén dolgoztak a SEO-sok: tanácsot adtak abban, mely szavakra érdemes optimalizálni egy honlapot ahhoz, hogy a legjellemzőbb szavakra rákeresők meg is találják.

Igen ám! De ez a módszer nem bizonyult eléggé hatékonynak. Az átlagos felhasználó ugyanis nem vette a fáradságot, hogy kategóriákban gondolkozzon és megtalálja azt a pár kulcsszót, amely a keresett tartalomhoz elvezeti. Hiába szerette volna erre a Google rávezetni – nem állt kötélnek. Pár jól megválasztott keresőszó helyett inkább KÉRDEZETT. Nem azt gépelte be, hogy lázcsillapító gyógyszer, hanem azt kérdezte: mit vegyek be, ha felment a lázam? Kábé másfél évtizednyi küzdelem után a Google feladta és kidolgozta új alapelveit. Ezentúl nem azokat a honlapokat teszi a találati listák élére, amelyek az okosan kiválasztott kulcsszavakra nézve nyújtanak információt, hanem azokat, amelyek a spontán megfogalmazódó életszerű kérdésekre adnak adekvát választ. És nem valahol elrejtve az oldalon, hanem azonnal megtalálhatóan. Ha lehetséges, már magán a találati listán legyen olvasható a válasz – és ne is kelljen az oldalra rákattintani.  Valahogy így:

karpatalja-google-linkepites

A találati listán olvasható szűk két sorában ott van a kérdés és ott a találat is. Ugyanez a honlap jól működik más kérdések feltevése esetén is, például: Hány kilométerre van Ungvár Budapesttől?tessék kipróbálni! (A hivatkozott weboldal optimalizálása egyben kísérletem az új típusú Google-elvárások szerinti optimalizálásra.)

A nagy szemléletváltás ellenére a Kolibri még kevés látványos változást okozott. Ám amikor az elvben a webszemét ellen harcoló Pingvin Algoritmus 2.1-es frissítését már a Kolibri alatt futtatták le (Google Penguin 2.1. Update – 2013. október 4.), akkor azért kicsit fejre állt a net.

Mi is történt? Nagyjából az, hogy a két Gugli-madár együttes hatására webszemétnek vagy legalábbis e tekintetben gyanúsnak minősült sok-sok olyan honlap, amely célzatosan kulcsszavakra volt optimalizálva. Márpedig mi másra lettek volna? A SEO-s fejében régóta a fejfájás fájdalomcsillapító típusú szókombinációk lebegtek, nem pedig a Nagyon hasgat a halántékom mögött, mit vegyek be?-szerű kérdőmondatok. A szabályokat diktáló Google most viszont egyáltalán nem honorálja a korábbi gyakorlatot, manipulációt gyanít akkor is, ha a weboldalon nagyon pontosan van beállítva a kulcsszóhasználat korábban oly kívánatos 20-25 kritériuma, és akkor is, ha más webhelyekről ugyanezekkel a kulcsszavakkal hivatkoznak az adott weblapra.

Akkor hát melyek a honlapoptimalizálás és linképítés aktuális Google-szabályai?  – Nos, leginkább általánosságokat fogalmaznak meg. Hogy a minőségi tartalom a legfontosabb. Hogy kerülni kell mindenfajta manipulációt. Hogy a kulcsszavakról többé-kevésbé le kell mondanunk. És hogy a SEO ennyi megkötés mellett már nem feltétlenül lesz költséghatékonyabb a Google Adwordsnél. És ez utóbbi észrevétellel jól fején is találták azt a szeget, amelyik kibújt a Google zsákjából.

Linkrövidítés – rövid URL készítése

Google URL Shortener - linkrövidítés
a Google linkrövidítő szolgáltatása

A Google linkrövidítő oldal címe alább található. Jól működik, biztonságos, és ha Googlefiókodba bejelentkezve használod, megjegyzi, elmenti a rövidítéseidet, így azokat később már begépelés nélkül használhatod. A cím tehát:

Link rövidítés – Google linkrövidítő: rövid URL

Gyakran szükségünk lehet arra, hogy hosszú, nehézkes internetes címeket (pl. Google-keresések eredményét), weboldalak túl hosszú linkjeit lerövidítsük. A rövid linket könnyebb kezelni – mondjuk tömeges sms-ben elküldeni egy mobilmarketing kampány során -, eredményesen betűzhetjük oda is, ahová a hosszú nem férne be nagy karakterszáma miatt (pl. Twitter).

Nemrégiben találtam egy alkalmazást, amely épp erre való volt, egyetlen gombnyomásra rövidített, átugorva egy olyan szolgáltatás oldalára, ahol aztán megtaláljuk a rövid linket mind kattintható, mind kimásolható formában.

Ám sajnos utóbb ezt az online szolgáltatást is kód beírásához kötötték, azaz bizonyítanunk kell, hogy nem vagyunk robotok. Az ákombákomok silabizálása nem túl élvezetes, de aki így is szívesen használná, innen ugorhat. Aki inkább a Google url shortener lehetőségét használná, fentebb találja a linket.

Ide tedd a hosszú linket:

 

A kattintás után megnyíló oldalon ilyes formában találod linkedet:

rovid-link

Link rövidítés – rövid URL készítése – rövidített linkek

Rövid link készítése – Google linkrövidítő

Linkrövidítés Google segítségével: rövid URL cím készítése online felületen. Link rövidítés – Google linkrövidítő weboldal internetes cím rövidítése. Rövid link, rövid URL rovidites webcím Hogyan rövidítsünk le egy hosszú linket? Erre itt a megoldás, fentebb lehetséges a rövid URL cím készítése, vagyis a linkrövidítés – weboldal internetes cím rövidítés. Rövid link, optimalizált URL webcím- rövid, url cím, google link, rövidítés, linkrövidítés, rövidebb, linket, készítés, hogyan, wecím, weboldal, internet, cím, linkrövidites google linkröviditő – honlap kereső optimalizálás, sms-kampány, mobilmarketing

Más: URL optimalizálás – keresőbarát honlap

Mögöttes linképítés

Amióta a nagy kereső algoritmus-frissítései (különösen a Google Pingvin 2) gyakorlatilag lehetetlenné tették a „csak úgy” linképítést, azaz kontraproduktívvá vált az a módszer, amely nagy számú kulcsszavas linknek szinte bármilyen oldalra való kihelyezésére alapult, azóta egyfelől a linkek kulcsszó-tartalmával sokkal óvatosabban kell bánni (több variáció, több long tail kulcsszó), másfelől – és ez a fontosabb -: azokat az oldalakat, ahová kitesszük a linket, vagy nagyon meg kell válogatni, vagy pedig a kitétel előtt dolgoznunk kell rajtuk abból a célból, hogy tartalmi összefüggéseket mutassanak a hivatkozott (azaz linkkel támogatott) webhellyel.

Vagyis: mielőtt SEO-céllal kiteszünk valamilyen weboldalra egy linket, előbb létre kell hozni a link mögötti tartalmat az adott oldalon. Ez persze csak akkor lehetséges, ha saját webhelyről van szó, azaz van hozzáférésünk az adott honlaphoz, szerkeszteni, bővíteni tudjuk tartalmát. De ha még fenn is áll ez a lehetőség, akkor sincs könnyű dolgunk, hiszen az adott honlap nyilván más célból készült, nem azért, hogy egy tartalmától idegen kulcsszóra nézve szövegösszefüggéseket mutasson. Az eredeti célját és ennek megfelelő tartalmát nyilván nem szeretnénk tönkretenni csak azért, hogy egy új link kulcsszavának megfeleljen. Leginkább az a megoldás kínálkozik, hogy miközben érintetlenül hagyjuk az oldal eredeti látható tartalmát, aközben belenyúlunk a láthatatlan tartalomba, nevezetesen a description és keywords meta-tagek tartalmába, s ezen felül valahol az oldal alján, szélén, azaz egy kevésbé feltűnő helyen elhelyezünk néhány mondatnyi olyan szöveget, amely összefüggésbe hozható a kulcsszavas linkkel támogatni kívánt oldal tartalmával.

Hogy érhetőbb legyen, példán illusztrálom.

Ha mondjuk van egy budapesti idegenvezetőket toborzó oldalunk, de ki akarjuk rá tenni autóbérlési lehetőséget kínáló szájt linkjét, akkor beletesszük a description tag tartalmába a kulcsszót

Idegenvezetés Budapesten – Budapest private tour guide – Városnézés: privát idegenvezető – Idegenforgalom, turizmus, turisztika, utazás, budapesti autóbérlés, personal travel

– és ugyanezt tesszük a keywords meta-tag-gel. (Ha nem hat otrombán, szerepeltethetjük a kulcsszót akár a title tagben is). Ezen felül a fő tartalmi rész után a kink kedvéért kis kiegészítő szöveget írunk, amely egyrészt jól illeszkedik a szájt eredeti tartalmához, másrészt értékelhető és „természtes” kontextust teremt a link számárat, harmadrészt pedig – és ez esetben az a legfontosabb, tartalmi összefüggéseket mutat a támogatandó weboldallal; imigyen:

Aki Budapestre érkezik, már itt tartózkodásának első pillanatiban szembesülhet a tömegközlekedés kényelmetlenségeivel. Ha Ön nem akar zsúfolt autóbuszokon zötykölődni, a fővárosban számos lehetőséget talál  autó és szerviz bérlés marketingre, azaz személygépkocsik kölcsönzésére.

Ezen a réven megteremtődik a link számára az a tartalmi háttér, amely biztosítja, hogy a Google algoritmusa ne ítélje a nem-természetes linkszaporítás eredményének.

Itt érdemes azt is megjegyezni, hogy a tartalmi összefüggés megteremtésével saját weboldalunk értékét is gazdagítottuk, hiszen az eredeti témával kapcsolatban összefüggést teremtettük egy másik témával. Azaz organikussá tettük idegenvezetős oldalunk kapcsolatát az autóbérlés témájával.

No persze mondhatni, itt könnyű dolgunk volt, de mondjuk az almatermesztést nehezebb összekapcsolni az ipari kémények karbantartásával. Valóban nehezebb. De nem lehetetlen. Kreativitás kérdése az egész.


Linképítés – tartalmi összefüggések

Ha nincs tartalmi összefüggés a hivatkozó és hivatkozott oldal között, akkor a link kirakása előtt létre kell hozni a megfelelő mögöttes tartalmat. Ez részben a meta-tag-tartalmak módosításából, részben az oldal szövegtartalmának olyan bővítéséből áll, amely kapcsolatot teremt a weboldal eredeti tartalma és támogatott webhely tartalma között. Ez kulcsszavas linkünk számára megfelelő kontextust teremt ahhoz, hogy a Google algoritmusai ne találjanak hibát linképítési eljárásunkban.  | linképítés, google, tartalom, algoritmus, Pingvin, összefüggés, kontextus, link, hivatkozás, weboldal

Tartalmi alapú honlapoptimalizálás

Pingvin 1 és 2

A Google Penguin Algorithm Update (azaz a Goggle Pingvin névre keresztelt algoritmus-frissétése) két nagyobb hullámban rendezte át a Google találati listákat. A közbülső kisebb frissítéseket és lefuttatásokat nem tekintve az első „támadás” 2012. április 24-én, a második 2013. május 22-én történt. A második hullámot követően ezeknek a szigorító frissítéseknek Pingvin 1.0 és Pingvin 2.0 lett a népszerű neve. Lefuttatásuk után a korábban igen sikeres honlapok kaptak büntetést, azaz sorolódtak hátrább a kulcsszavas keresőtalálati listákon 10, 20, 30 vagy akár 100 pozícióval. Voltak weboldalak, amelyek teljesen eltűntek a listákról, gyakorlatilag kitiltás történt. Nyilvánvalóvá vált, hogy az optimalizálás, főleg a linképítés korábbi, jól bevált módszerei a jövőben nem alkalmazhatók.

A keresőoptimalizálással szakmai szinten és műkedvelőként foglalkozók egyaránt sokat írtak a Pingvinek hatásairól, illetve főleg arról, milyen módszerek váltak tilalmassá, s melyek használata látszik a jövőben kívánatosnak. Általánossá vált a vélekedés, hogy a szigorítások főleg az alábbi SEO-eljárásokat, bevett gyakorlatokat büntetik

  • link-katalógusokban való regisztrálások magas száma
  • nagy linkfarmok, linkfelhők létesítése
  • egyoldalú optimalizálás (pl. aloldalak teljes mellőzése)
  • túl sok egyforma linkszöveg (anchor text) és buborékszöveg
  • túl gyors, nem életszerű linkszaporodás
  • spam oldalak, spamblogok, spam hozzászólások alkalmazása
  • link-piramis építése
  • körbelinkelés (a linket küldő oldalak mind egymást is linkelik)
  • túl sok link elhelyezése az oldalanként ismétlődő láblécben
  • túl sok linkcsere (oda-vissza linkelés) idegen oldalakkal

Azt tehát elég sokan tudni vélik, melyek a kerülendő eljárások. Bár szerintem sok esetben itt is inkább csak valószínűsítésekről van szó, semmint bizonyosságról, és ha ebben-abban még biztosak is lehetünk, akkor is: ki mondja meg, hogy mondjuk 50-60 link-katalógusban való szereplés még megengedett-e és csak százas nagyságrendeknél kell büntetéstől tartanunk,  vagy már akár 15-20 ilyen szereplés is vonhat maga után szankciót. Hol végződnek a valóban szakmai linkgyűjtemények (ezekben szerepelni állítólag nem tilos) és hol kezdődnek a már kerülendő „gagyik”, meddig terjed a tematikus megfeleltetés, egy taxis oldal szerepelhet-e például egy bulizós linkgyűjteményben azon az alapon, hogy sokan taxival jönnek haza hajnalban a bulikból. Vagy: mi számít spam-oldalnak, spam-blognak, s mitől spam a spam? Melyek a linkfarm határai, 100 link, 1000 link?

S ha még ezekre a kérdésekre sem tud senki megnyugtató választ adni, ha ekkora a bizonytalanság a tiltott, kerülendő módszerek terén, akkor ki merné megnevezni a Google számára éppen hogy kívánatos honlapoptimalizálási módszereket?

Nos, egy-egy eljárás konkrét ajánlását most én sem kockáztatnám meg, de egy általános megállapításra vállalkozom. Éspedig:

A Google Pingvin algoritmusok érvénybe lépése óta csakis a tartalmi alapú keresőoptimalizálás módszerei célravezetően.

Számos ilyen eljárást ismerek és legtöbbjüket évek óta alkalmazom – az általam optimalizált oldalak éppen ezért nem is szenvedtek kárt a Pingvinek szárnycsapásaitól, ellenkezőleg: inkább előre kerültek azon a réven, hogy a konkurens oldalak alább estek.

A tartalmi alapú Google optimalizálás lényege egyedi szövegek létrehozásában és a szövegösszefüggésekre alapuló kreatív linképítésben ragadható meg.

Ebbe a módszerbe bőven beleillik mindaz, amit a kreatív linképítés egyéni stratégiáit ismertető bejegyzésemben összefoglaltam.