Ha gázfűtésű a lakásod, házad, saját vagy bérelt ingatlanod, a tél folyamán könnyen túllépheted a kedvezményes, azaz átlag alatti gázfogyasztás mennyiségi határait. Az átlag egy közepes, 50 m2 körüli, vagy inkább kisebb (30-40 m2) lakás takarékos gázhasználatát feltételezi. De 60-80 m2 esetében 3 szobát, konyhát, fürdőszobát kifűteni + gázbojlerrel meleg vizet előállítani + gáztűzhelyet használni akár csak egy három fős család esetében lehetetlen úgy, hogy a fogyasztás ne lépje túl az átlagot. Ennél is nagyobb, például 90-100 négyzetméter körüli belterület és 4-6 fő esetében az összfogyasztás mértéke már cirka duplája az átlagnak. Ami azt jelenti, hogy az átlag fölötti részért hatszoros árat kell fizetni. És akkor hol vannak még a 6 szobás nagy lakások, a többszintes családi házak…
Magyarországon a legnagyobb raktári árukészlettel rendelkező szaküzlet
Márkanév + alkatrésznév: Dell akku, Asus töltő
2022 nyarán prémium minőségű linképítés (mint a keresőmarketing eszközök leghatásosabbika) indult a Laptophardware szerviz oldalaira. Már az indulásnál felmerült az igény, hogy a legjobb laptopmárkák kiemelten keresett alkatrészeivel szükséges lenne TOP helyezéseket elérni, így a témában kiépített portálok weboldalai, illetve újonnan installált WordPress-rendszerek vették magukra ezt a feladatot.
Először a két legkurrensebb brand, a Dell és az Asus hardvergyártó cégek márkaneve és a cserére és vásárlásra kínált két legkeresettebb alkotóelem, az akkumulátor és a laptoptöltő került a SEO-program fókuszába. Ezekhez zárkózott fel később a Lenovo töltő és HP akku, majd egy újabb fordulóban a laptop+szerviz+budapest mint long tail kulcsszó. Erős MOZ DA értékű webhelyekre kerültek ki hivatkozások ilyen anchor szövegekkel:
Budapest, Fehérvári út, Béke utca. Számítógép javítás.
Az akkumulátorok optimalizált ellenőrző egységet tartalmaznak
Egy felújított optimalizációs linktuning előzményei
Laptopszerviz Budapest: alkatrészcsere
Négy évvel ezelőtt a SEO-program első állomása a Notebook Webáruház honlapjának on-site optimalizálása volt. A releváns tartalom kialakítása úgy történt, hogy a korábban szegényes leírású, több ezernyi termékoldal mellé tematikus weblapok készültek, ezek a portál statikus egységeiként öt kiválasztott kulcsszót reprezentáltak (de más variációk is szerepet kaptak:
laptop szerviz / illetve szervíz szóalakkal is / javítóműhely
Emellett hangsúlyt kapott több olyan kombinált kulcsszó, amellyel esélyes volt az online alkatrészáruház organikus forgalmának a javítása: notebook szervíz bp; akkumulátor csere; magyar laptop billentyűzet; töltőadapter vásárlása minden típushoz és modellhez; laptopok kijelzőjének javítása és cseréje.
Az egyes számítógép-alkatrészek nevére optimalizált belső weboldalakon kívül komoly SEO-t kapott a főoldal is. Az itt elhelyezett szöveg egyfelől a szervizi szolgáltatások nevét, másrészt további alkotóelemek, tartozékok és kiegészítők nevét reprezentálta. Például SSD tárhely, videokártya, CPU processzor. A szolgáltatások közt szerepelt a természetes alkatrészcserén kívül az operációs rendszer telepítése laptopra, de előfordult a vírusirtás és az adatmentés sérült winchesterről is.
Második körben a laptopszervizt és a webáruházat az interneten reprezentáló honlap hivatkozói hálózata is felépült, az erős linkmarketingnek köszönhetően a website autoritása és valamennyi Google-helyezése javulásnak indult.
Mindez az optimalizáció anno 19 hónapon át folyt. 2018-ra egyfelől a linképítő team kicsit beleunt a projektbe, a szervizcég vezetőjének is új elképzelései támadtak. Ilyen volt a női szervizműhely indítása – ez kissé visszás felhangokat keltett mint “jóindulatú szexizmus”. A Teréz körúton létesült üzlet hamarosan meg is szűnt.
Eltelt 4 év. A portál helyezései visszacsúsztak, organikus forgalma felére apadt, külső blogjai valamelyest eljelentéktelenedtek.
Újraindulás: Asus, Dell, Lenovo laptoptöltő – Dell, HP akku
Az egyszerre cégbemutató és egyszerre webshop jellegű honlapnak már az indulásnál volt mind belső, mind külső blogja értékes tematikus cikkekkel, ezeket azonban készítője nem optimalizálta. A beállítások sem voltak keresőbarát megjelenésűek és a szövegek kulcsszavas relevanciája is kívánnivalót hagyott maga után. Tudatosabb hozzáállással a belső szervizblog ráállt a SEO-ra és előbb az egyes munkafolyamatok nyertek prioritást, például: laptop billentyűzet tisztítás, majd sorra bemutatásra kerültek a legjobb notebook márkák és modellek. Ezek a posztok vagy más belső weboldalak külső rendszerekből kaptak támogatást, például:
A külső céges blog a fölötte álló hírportálra való kiemelések révén a közösségi marketing segítségével nyert el magas látogatottságot. Kiemelkedően szerepel egyes kiegészítő keywords-kombinációkkal az organikus találatok között, például: ingyenes szövegszerkesztő programok letöltése vagy laptop kijelző méretek. A külső webegység igen hatékony támogatója lett az anyaoldalnak, amely a szervizi szolgáltatások közül egyre többre nézve vált elsőre megtalálhatóvá, mint pl: Notebook javítás Budapest. E kifejezésben szándékosan szerepelnek szinonimaszavak.
Érdemes ilyen keresőkifejezésekkel is megvizsgálni az eredményt:
Javítás: gyári Dell akkuk – Asus laptop töltő vásárlás szervizben
Budapest, Fehérvári út, Béke utca. Számítógép javítás
Az akkumulátorok optimalizált ellenőrző egységet tartalmaznak
A laptop szerviz honlap és webáruház tartalmi optimalizálása után: prémium és linkprofiljának felépítése. Többek között Dell akkumulátor vásárlás, valamint és Asus laptop töltő választék kulcsszavakra nézve. Minden márkájú és típusú notebook szervizelése, szakszerű alkatrész javítás és helyben megvárható csere. Hardver eszközök: magyar billentyűzet, LCD kijelző, érintőképernyő. SEO projektumok: legjobb laptop márkák, apple, acer, asus, dell, hp, lenovo akku töltő adapter, hardver eszköz, holnap optimalizálás, budapesti notebook szerviz mint Google-kulcsszó
Az üvegházhatás révén napenergiát hasznosítva a télikert energiatakarékos, zöld megoldás
Létesítsünk növényeink teleltetésére télikertet. Kezdjük tavasszal vagy nyáron, esetleg halaszthatjuk őszre, de tudni kell, hogy a téli időszakban mutatja meg gondosan épített télikertünk a valódi arcát. Ekkor derül ki, hogyan viselkedik, mennyire hatékony a nagy hidegekben. És persze azt is át kell gondolni, milyen fűtési megoldások állnak rendelkezésünkre a beépített teraszon. Merthogy az ajánlott módszer: a kerti terasz beépítése növények teleltetésére.
Kerti terasz beépítése télikertnek. Növények elhelyezése, társalgó, fűthető teázó sarok
Erkély és terasz – Díszkert az üvegházban
A legolcsóbb megoldás a télikert létrehozására a teraszbeépítés. Üveg tető, üveg tolóajtók, nagy műanyag ablakok. Ezekkel vesszük körbe a kerti teraszt és így voltaképp egy üvegházat létesítünk a lakás belső terei és az udvar, kert (esetleg utca) között. A beépített terasz egész évben napfürdőt biztosít és abban is biztosak lehetünk, hogy mágnesként vonzza ide a családtagokat.
Kerti teraszok beépítésére hatalmas választékban állnak rendelkezésre előregyártott elemek. Budapesten kisipari cégek specializálódtak ezek szakszerű beépítésére. Sokuk tervezést is vállal és elemenként legyártatja (esetleg maga gyártja le) a műanyagelemeket – más vállalkozók a kész termékekből kombinálnak.
A télikert fogalma, beépített terasz funkciói, típusai
Konkrét esetben a típusos télikert fogalma kiterjeszthető. A beépített terasz funkcionálhat növényházként – ez a voltaképpeni télikert – , ahol virágaink téli menedéket találnak: jó helyszín a kertészkedésre, növénygondozásra. Az ilyen télikert berendezése a növények észszerű elhelyezését szolgálja. Lakószobának is berendezhetjük a beépített terasz, ez esetben kevesebb üvegfelületet hagyunk, a fali részeken falburkolatra vagy műanyag lambéria felrakására gondolhatunk, ez esetben az építőelemek együttes hatásról kell beszélnünk, mert a színek és felhasznált anyagok együttes hatása ilyenkor érvényesül látványosan.
Az üvegház építéshez, medencefedéshez jól értő szakemberek innovatív megoldásokat kínálnak a beépített teraszok szigeteléséhez is. A terasz beépítés sarkalatos pontja a terasz tetőzettel való lefedése és a padlózat burkolása. Érdemes komolyan venni ezt és értelmes célra összpontosítani, hiszen gyakran tapasztaljuk, hogy a beépítetlen, üres terasz kihasználatlanul áll a családi ház mellett. Akkor minek építették? De könnyen megtudhatjuk miért előnyös a terasz beépítés. Azért, mert így a zárttá vált területet akár egész évben használhatjuk, ha az építmény valamennyi csőkapcsolata vízhatlan, azaz szigetelt. Ahogy szakszerűen egy szakmai weboldal megállapítja:
A kőagyag csövek karmantyújában peremes gumigyűrű tömítés van.A műanyag csövek tömítőgyűrűjét a karmantyúban kiképzett horonyba fektetik. Az azbesztcement csöveket tompán illesztik össze és szorítóhüvellyel teszik tömörré.
Nem semmi ez a megfogalmazás. Érti, aki érti, fusson, akinek nincs bora.
Környezettudatos energiafelhasználás
Teraszfűtés napenergiával és infrasugárzókkal
Infrafűtés a kültéri vagy beépített teraszon
Az üvegházaknak a fentieken túlmutató további előnyös tulajdonságuk, hogy jelentős mértékben segítenek telente a napenergia passzív hasznosítása révén a fűtési energia megtakarításában. Nem mellékes az sem, hogy véd a csapadék ellen és a beüvegezésnek és üvegtetőnek köszönhetően a belterasz világos marad, véd az időjárás viszontagságaival szemben, és nem utolsó sorban jó hő és hang szigetelő az a zöld oázis, ahol a növényeink teljes szépségükben pompázhatnak – sokunk számára olyan ez, mint a gyerekkorunkban a bennünket ölébe ültető plébános sugallatára megálmodott édenkert. Pedig valamikor 200 éve még a nemesség privilégiumai közé tartozott a télikert építés, de ma már a panelprolik is erre ágyingósnak és a boldog hőszigetelt télikert tulajdonosokként szeretnének részt venni a lakógyűlésen. Azt mindenesetre jó tudni, hogy a beépített, beüvegezett teraszok üvegházhatása révén Budapesten évente 5 percnyi Paks takarítható meg.
Másik megoldás az infrapaneles fűtés. A kültéri terasz esetében hűvös időben csak ezen a módon tehető komfortossá az itt-tartózkodás. Fenntarthatósági szempontból az a jó megoldás, ha a hősugárzókat esténként a napközben összegyűjtött napenergiával üzemeltetjük
Az infratermékek energiahatékony melegítőberendezések, nem szennyezik égéstermékekkel zöld környezetünket.
A TERASZ BEÉPÍTÉS BUDAPEST honlap optimalizálása
Cél a Google első oldalra kerülés az adott témában releváns kulcsszavakkal. Tartalomoptimalizálás és keresőmarketing eljárások az építőipari cég honlapjának optimalizálásához fűthető terasz beépítés és télikert budapest kulcsszavas reprezentációval.
A télikert gyártással, medencefedéssel, teraszbeépítéssel és más építőipari szolgáltatásokkal foglalkozó cég weboldalának optimalizálása a szövegben is gyakorta előforduló kulcsszavakra nézve. Téma: Teraszbeépítés caribi télikert létrehozására. Hogyan oldható meg a szubtrópusi és mediterrán típusú hőszigetelt télikert fűtése a napfénymentes téli időszakban. A körkörösen beüvegezett, előregyártott télikerti elemekkel beépített terasz nyári árnyékolása reluxa használatával. Délszaki növények elhelyezése a téliesített, fedett kerti üveg teraszon Budapesten. Bejárati ajtó gyártás, műanyag ablak, üveg tetőzet fém szerkezete
Az első 3 Google-találat közé került a most már második turnusban optimalizált télikertes honlap a legfőbb kulcsszavával. Előbb 2015 tavaszán volt egy több hónapos tuning – ez alatt több long tail kulcsszóval sikerült Top10 vagy még jobb helyezéseket elérni, így például első lett a télikert építés budapest kombinációval. Nem is csoda: a honlapon sikerült egy olyan remek tematikus oldalt összehozni, amely a magyar főváros azon híres épületeit vette sorra, amelyekbe télikertet terveztek és létesítettek. Az alapkulcsszóval azonban a második találati oldalánál (SERP) feljebb ben értünk. – Majd váratlanul, itt nem részletezhető okokból, félbemaradt az optimalizációs munka.
2016 tavaszán azonban újraindult. A kiesett hónapokban másvalaki foglalkozott a weboldal helyezéseinek a javításával – nem teljesen eredménytelenül. A télikert gyártás kombinációval szépen feljött a weblap, az egyszavas alapkulcsszóval pedig épp elérte a 10. helyet – de onnan aztán tapodtat sem mozdult. A tulajdonos újra megkeresett. A közbülső időszakban végzett linképítő munkát én szakszerűtlennek ítéltem, mert a SEO-t végző szaki szinte kizárólag linkkatalógusokkal dolgozott, mi több, szinte csak kulcsszavas linkszövegeket használt, és hogy még nagyobb legyen a baj: csaknem minden hivatkozás a főoldalra mutatott.
Amikor újra mi folytathattuk a munkát, ennek tudatosan ellenébe mentünk: nagyobb hangsúlyt kaptak az aloldalak, szaporodtak az egészmondatos, gyakran kulcsszó nélküli linkszövegek – és hivatkozásaink túlnyomó részt tematikus oldalakon és blogposztokban kaptak elhelyezést. Ezen felül – és ezt nagyon fontosnak gondolom – egyfelől néhány újabb nagy terjedelmű szöveges weblap került a rendszerbem másfelől heti rendszerességű blogolás indult a szájton: minden héten egy-egy kapcsolódó témában közepes hosszúságú és erősen optimalizált szövegű posztok kerültek fel, így gyarapodni kezdett az indexelhető URL-ek száma. A serényen megindult optimalizálás ellenére a weboldal pozíció két hónapig szinte meg sem mozdultak. De végül megtörtént az áttörés: a nagyon erős mezőnyben télikert kulcsszóval először az első oldal középmezőnyébe törtünk be, majd alig néhány nap múlva télikert kulcsszóval a mobiltelefonos kereséseknél már a 2. hely mutatkozott. Végül április végére az asztali számítógépekről indított Google keresések is a top3-ban mutatták.
A siker és az eredmények azt igazolták, hogy a releváns, optimalizált honlaptartalom és a kreatív módszerekkel végzett, ugyancsak tartalmi alapú linképítés meghozza a jó helyezéseket – még ha ez nem is történik egyik napról a másikra.
Sikeres SEO-projektumok 2016
A Télikerthez kapcsolódó témában a weboldal kulcsszavas Google-top helyezését a gondosan kialakított releváns honlaptartalom és a kreatív módszerekkel végzett linképítés hozta meg. A télikertépítő honlapja:
Paál Zoltán ózdi kohász saját elmondása szerint agyrádión lépett kapcsolatba a kollektív tudatalattival, és kvázi diktálás alapján jegyezte le az Arvusurák mintegy 20 ezer gépírásos oldalnyi anyagát. Ez a roppant mennyiségű szöveg lényegében a hun–magyar törzsek őstörténetét magába foglaló mítosz. Tudományos szempontból nem vagy alig vizsgálható, mert állításainak, tényközléseinek a bizonyítására a szerző semmilyen írott forrást nem említ és mert a műben szereplő közlések többségét nem is támasztják alá sem történelmi, sem régészeti, sem nyelvi, sem néprajzi kutatások. Ugyanakkor a hatalmas szöveganyag számos történelmileg is pontos adatot és leírást tartalmaz, mi több, egyes részleteiben olyan pontosságú és részletességű leírások találhatók, amelyek egy-egy téma szakavatott tudósai számára is alig voltak a keletkezés idején ismertek. Ilyen például az obi-ugor népcsoport ünnepének – a medvetornak – a leírása, amelynek hitelessége a témával évekig foglalkozó kutatóknak is dicséretére válna. Alig hihető, hogy az írás keletkezésének idején (az 1960-as években) egy ózdi kohász hozzáférhetett ilyen néprajzi forrásokhoz (amelyek magyar nyelven akkoriban még nem is igen léteznetek). Ennél is hihetetlenebb, hogy az írástudónak csak jóindulattal nevezhető Paál Zoltán az Arvisurák írásával egy rendkívül bonyolult és sokszálú, ugyanakkor viszonylag koherens mitológiát teremtett évek szorgos munkájával. A műben olyan részletek állnak össze egésszé és az összefüggések olyan bonyolult, de logikus rendszerű hálózata rajzolódik ki, amely igen összetett gondolkodásra utal, kiemelkedő intellektuális készségeket, különlegesen jó memóriát és rendszerező hajlamú elmét feltételez. Anélkül, hogy megkérdőjelezhetnénk annak lehetőségét: egy őstehetség rendelkezhet mindezekkel, mégis alig-alig érthető, hogy egy viszonylagos elzártságban élő, széleskörű olvasottsággal nem rendelkező, felsőbb tanulmányokat nem folytató munkásember ilyen nagyságú és összetettségű mitologikus rendszer létrehozására képes lehet: még ha 20 évet is tesz rá életéből.
Az Arvisura és annak keletkezése tehát valahol megtartotta titokzatosságát, rejtélyességét – valószínűleg épp ez teszi vonzóvá az áltudományokra fogékony közönséget. Paál Zoltán munkáját ugyanis nagyon sokan igaznak hiszik és hirdetik, magyar nép hiteles őstörténeteként hivatkoznak rá.
Mindennek annyi köze van a honlapoptimalizálás eljárásaihoz, hogy 2013-ban e blog tulajdonosa elhatározta: a maga eszközeit használva kicsit meghekkeli az Arvisurát. Így készített számos weboldalt ebben a témában és ezek néhányát sikerült találatként a Google top10-be juttatni. Így aki a nagy keresőben keres választ arra, mik is azok az Arvisurák, nemcsak azt tudhatja meg, hogy ez a Paál Zoltán teremtette hamis magyar őstörténet, amelynek fejezeteit agyrádión vette le a közös tudatalattinkból, hanem azt is, hogy az Arvisurák a keleti egzisztencialista filozófia alaptételeit. Avagy, ha tetszik: az Arvisura a kreatív linképítés komplex módszerének a neve.
Jelenleg a Google első oldalán három ilyen hacker-website szerepel a gondos tartalom-optimalizálás és keresőmarketing eljárásainak köszönhetően. Hogy a pozíciók a nagyon sok erős konkurens oldal mellett elérhetőek és megtarthatóak legyenek, két évnyi kitartó weboptimalizációra volt szükség. A legnagyobb keresőtalálati sikerek egyébként nem magára az alapszóra, hanem ilyen long tail kulcsszó-kombinációkra mutatkoznak: Arvisura könyv letöltése, Arvisurák letöltése az internetről, magyar Arvisura őstörténet.
Arvisura. Google top10-ben az ál-honlapok: hun-magyar eredetmítosz helyett keleti egzisztencializmus vagy honlap optimalizálás. Első oldal, így: első hely a keresőben – Google honlap optimalizálás és linképítés. Első oldalra kerülés, tartalomoptimalizálás. Google-hírek, eredmények, projektumok – Korábban a témában:Arvisura letöltés – Könyv. Google első hely
Mindig élvezetesebb olyan honlapot optimalizálni, amelynek a témája, tárgya, tartalma érdekel bennünket. A honlaptartalom keresőbaráttá, relevánsabbá tétele is élvezetesebb, ha valamelyest jártasak vagyunk a weboldal által traktált dologban, de még inkább vonatkozik ez a kreatív linképítésre. Eléggé zsenáns például bölcs ismertetéseket írni a duguláselhárítás nagyszerűségéről. Ennél sokkal élvezetesebb mondjuk a télikertek takarékos energiafelhasználásáról vagy a mobilmarketing technológiákról értekezni. De releváns tartalmat mégis arról tudunk kreálni, amit belülről ismerünk. A hivatkozó linkek csak így lesznek megfelelő szövegösszefüggésben a linkelt céloldallal.
Aki például szamizdat kiadványok digitalizálásával foglalkozik munkaszerűen egy levéltárban laptopja segítségével, az bőséges ismerettel rendelkezik ahhoz, hogy a szamizdatos időkről, cenzúráról, konspirációról vagy a magyar demokratikus ellenzék működéséről írjon tartalommarketinges szövegeket. Számára ismert fogalom az eleinte gépírásos Beszélő vagy a Médium-Art, ha megnyomod rajta a billentyűgombot, máris sorolja a független kiadók nevét: ABC Független Kiadó, Áramlat, Artéria, Elsötétítés, Magyar Október Szabadsajtó Kiadó, Katalizátor Iroda, Magyar Március Kiadó, Alulnézet, Szabad Idő Független Kiadó, SZETA, Group Inconnu – és még folytathatná, mert tudja, milyen a magyar szamizdat belülről.
Gyarapszik a tartalom, épül a linkprofil, szerteágazik a kontextus. A Google TOP3 helyezéssel hálálja meg a visszaemlékezést tartalmazó optimalizálást.
Ilyesmi is megesik: az ember blogvásárlásra adja a fejét. Én legalábbis már rászántam magam a tranzakcióra, de végül is az eredeti tulajdonos nem kért semmit cserébe. Átadta a blogot, viszont törölte az összes bejegyzést. Ezzel nehéz helyzetbe hozott, mert ugyan igaz, hogy én főleg a domaint akartam megszerezni, meg a hozzá tartozó TOP10-es Google-helyezést a mobilmarketing kulcsszóra – de mivel ezt a pozíciót a webhely a tartalmával szerezte meg (linképítés alig történt), ezt a tartalmat a domainnal együtt vettem volna át, ez az, miért fizettem is volna egy ésszerű árat. Persze az jó, hogy magát a domaint ingyenesen adta át volt tulajdonosa, de az már kevésbé, hogy a régi url-ek alatt a Google hiába keres tartalmat. Illetve hát valamit itt is lehetett tenni.
Annak utána tudtam menni, hogy melyek voltak a régebbi posztok url-jei, ezek alá kreáltam új tartalmat. Így a posztok fele most már nem ad 404-es hibaüzenetet, és a címkékre is odafigyeltem, ezek többsége szintén újraélet, így a régi címkeoldalak többségén is van új tartalom. Aztán az első új bejegyzés is megszületett.
A kérdés ez, hogy ez a váltás mit eredményes a találati listán. Én arra számítok, hogy az első tízben mindenképpen benne marad a blog. Sőt. Mivel a korábbi verzió szinte nem volt optimalizálva, a mostani viszont erős SEÓ-t kapott, így akár a kulcsszavas Google-helyezések javulására is számíthatok. Jobbak lennének az esélyek, ha közelebb állna szívemhez a mobilmarketing mint téma…
Mobilmarketing – tartalommarketing
Merthogy a blogot nem úri passzióból szereztem meg, hanem azért, mert az okostelefonokra irányuló marketingtevékenység témája lett a 2015-ös SEO-projektumok egyikének, amelyik erre az évre is áthúzódott. Mivel saját erőforrásaim kimerülőben vannak, így is, úgy is szükség lett volna új bázisoldalak felfuttatására. Aki már csinált ilyet, tudja, hogy a linktámogatás kedvéért épített honlap internetes autoritásának a megszerzése hónapokig eltarthat. Ehhez képes a rendszerbe újonnan bekerülő “veterán” blog kész főnyeremény, hiszen már nemcsak tisztességes domain és url rating birtokában van, hanem, lám, egy közepesen exponált kulcsszóval is üzleti és keresőmarketing szempontból értékelhető találati pozíciót szerzett. Így vélhetőleg a tömeges sms anchor texttel elhelyezett hivatkozások is effektív hatást gyakorolnak a céloldalra. Bizony, a honlapoptimalizálás édes kenyerét evőknek (és a rávalót megkeresőknek) ilyen mandíner módszereket kell alkamazniuk, hogy az utoljára 2014 decemberében frissített Google Pingvin Algoritmus hamarosan végre kikelő fiókáit szorongás nélkül fogadhassák.
Tartalommarketing hírek, eredmények: az újonnan optimalizált Mobilmarketing-SMS blog kulcsszavas helyezéseinek Google-optimalizálása. SEO-projektumok kulcsszavai: sms-küldés, sms-kampány, tömeges sms küldés. Linképítő tuning a keresőszavas helyezés-javítására. | Projektumok: google keresőmarketing, mobil blog helyezés, tömeges sms: télikert-kampány, kulcsszó-seo, mabketingblog, első google helyezés javítása, sms-küldés okostelefonra, mobilmarketing kampány, marketing, tartalom
2016-os keresőmarketing projektjeim igazán kedvemre valóak. Az egyik program a Gateway rendszerű tömeges SMS küldés témájához, a másik a télikertek tervezéséhez, gyártásához és üzemeltetéséhez kapcsolódik. Mindkettőhöz valamelyest irodalmi megközelítésben állok hozzá.
Tömeges SMS küldő kampány
Tömeges SMS küldés
A műszaki megközelítés logikus lenne, de ha abból indulunk, ki, hogy az SMS szöveges üzenet, akkor mind a szöveg, mind az üzenet széles kreatív lehetőségeket nyit az alkotás, az irodalmi tevékenység felé. Hiszen a írói művek lényegében szövegek, és ezeknek a szövegeknek – szeretik mondani a szakemberek – üzenetük van. Így máris adódik a releváns kontextus a mibilmarketing felé: amennyiben szövegekkel és alkotások üzenetével foglalkozom, nem számít irrelevánsnak, ha egyben az sms-küldést is szóba hozom. Meg is teszem ezt számosnál több különböző szövegoldalon, weblapon – ezeket persze alapos tartalmi optimalizálás alá veszem és biztosítom a megfelelő SEO-kondíciókat. Honlapjaim jól teljesítenek és a támogatott website is szépen lépdel a Google-elsőség felé. Előfordulhat, hogy 2016 szeptemberétől a linképítés a http://tomeges-sms-kuldes.hu/ domain alatt épülő új céges weboldalra fog irányulni.
Sorozatom előző részében általános szempontok szerint írtam arról, hogy a megfelelő domain, tárhely és szolgáltató kiválasztásában melyek lehetnek az általános szempontjaink, mit kell alaposan végiggondolnia annak, aki a honlap keresőoptimalizálás (SEO) szempontjainak leginkább megfelelő honlap elkészítésére határozta el magát. Nos, az általános megfontolások után vegyük sorra a konkrétumokat.
Cégneves vagy kulcsszavas domain?
Általános megfigyelésem: ha egy vállalkozó honlapot indít, akkor ehhez olyan domain-nevet regisztrál, amely a cége nevét részben vagy egészében tartalmazza. Ami egyfelől teljesen természetes döntés, másfelől a honlap későbbi Google-optimalizálása szempontjából akár hátráltató körülmény is lehet.
Vegyünk egy példát. Ha a pr cikkek ipari előállításával és forgalmazásával foglalkozó cég neve Arvisura Kft, akkor a honlap leendő büszke tulajdonosa hajlik arra, hogy a arvisura .com vagy arvisura-kft .hu vagy valami hasonló domain alatt indítsa meg a tevékenységét ismertető oldalt. Ami persze igen célszerű abban az esetben, ha azt szeretné, hogy az ő Kft-jét névről ismerők első keresésre megtalálják a honlapot (vélhetőleg a Google az arvisura kulcsszóval első helyen fogja hozni). Ugyanez a helyzet, ha a cég neve mondjuk Arvisura Pál és Fia Zrt: ez esetben a nevezett domainek jól szolgálják azt a célt, hogy a cég nevére keresők a webhelyet majd könnyen megtalálják. Ha a cél azonban minél több PR-cikk eladása, akkor ezek a domainok nem szerencsések, mert a majdani optimalizálás során (ha majd a honlap tulajdonosa a pr cikk keresőszóval szeretne oldalát a Google-találatok élén látni) egyáltalán nem szolgálják a kulcsszavas optimalizálást.
Könnyen optimalizálható, azaz keresőbarát honlapot célszerű az optimalizálás kulcsszavát tartalmazó domain alá elhelyezni.
És ha foglaltak a kulcsszavas domain-nevek?
Ez esetben is jobb látszólag kevésbé pontos nevet választani, semmint lemondani a kulcsszónak a domainben való szerepeltetéséről. Itt számos kis trükk alkalmazható. Ha az igazán jónak látszó domainek már mind foglaltak, akkor próbálkozhatunk az egybeírás-különírás lehetőségeivel, megduplázhatjuk a kulcsszót (meggyőződésem, hogy a prcikk-prcikk .hu SEO-szempontból semmivel sem rosszabb), hozzáadhatunk névelőt vagy számokat: aprcikk .hu, pr-cikk-2013 .com, megtoldhatjuk módosítószavakkal, jelzőkkel: prcikk-most .hu, prcikk-seo .org, marketing-prcikk .eu stb. Ez esetben persze célszerű olyan szavakat kapcsolnunk, amelyek esetleg még az optimalizálásban is jól jöhetnek. Ha pedig nincs jobb ötletünk, éppenséggel kombinálhatjuk a legfontosabb kulcsszót akár a cégnévvel is: arvisura-prcikk .com
Következik: Domain-név: általános vagy speciális?
Ha a fentiekkel kapcsolatban tanácsra van szüksége, keressen: seo[kukac]balla[pont]biz
Domain-név: cégneves vagy kulcsszavas domain alá tegyük a honlapot?
A későbbi optimalizálásnak jobban megfelelő keresőbarát weboldalt célszerű a későbbi optimalizálási kulcsszót tartalmazó domain alá elhelyezni. Cégneves domain-név helyett válasszunk kulcsszavas domaint! Ha a jó kulcsszavas nevek már használtak, keressünk megfelelő kombinációt – domain név, url cím, kulcsszó, kulcsszavak, kulcsszavas domain, optimalizálás google honlap keresőoptimalizálás
Mobilmarketing szolgáltatás
SEO-projektumok: Csoportos üzenetküldő szolgáltatás: SMS üzenet tömeges küldése magyar és külföldi mobilhálózatra. Adatbázis alapú SMS-kampány, Gateway mobil marketing a laptop tartalom optimalizálásban. … A weboldalon található díjak nettó árak, az információk tájékoztató jellegűek. – A céges honlap blogjának kulcsszavas optimalizálása legális keresőmarketing eszközökkel.