Mögöttes linképítés

Amióta a nagy kereső algoritmus-frissítései (különösen a Google Pingvin 2) gyakorlatilag lehetetlenné tették a „csak úgy” linképítést, azaz kontraproduktívvá vált az a módszer, amely nagy számú kulcsszavas linknek szinte bármilyen oldalra való kihelyezésére alapult, azóta egyfelől a linkek kulcsszó-tartalmával sokkal óvatosabban kell bánni (több variáció, több long tail kulcsszó), másfelől – és ez a fontosabb -: azokat az oldalakat, ahová kitesszük a linket, vagy nagyon meg kell válogatni, vagy pedig a kitétel előtt dolgoznunk kell rajtuk abból a célból, hogy tartalmi összefüggéseket mutassanak a hivatkozott (azaz linkkel támogatott) webhellyel.

Vagyis: mielőtt SEO-céllal kiteszünk valamilyen weboldalra egy linket, előbb létre kell hozni a link mögötti tartalmat az adott oldalon. Ez persze csak akkor lehetséges, ha saját webhelyről van szó, azaz van hozzáférésünk az adott honlaphoz, szerkeszteni, bővíteni tudjuk tartalmát. De ha még fenn is áll ez a lehetőség, akkor sincs könnyű dolgunk, hiszen az adott honlap nyilván más célból készült, nem azért, hogy egy tartalmától idegen kulcsszóra nézve szövegösszefüggéseket mutasson. Az eredeti célját és ennek megfelelő tartalmát nyilván nem szeretnénk tönkretenni csak azért, hogy egy új link kulcsszavának megfeleljen. Leginkább az a megoldás kínálkozik, hogy miközben érintetlenül hagyjuk az oldal eredeti látható tartalmát, aközben belenyúlunk a láthatatlan tartalomba, nevezetesen a description és keywords meta-tagek tartalmába, s ezen felül valahol az oldal alján, szélén, azaz egy kevésbé feltűnő helyen elhelyezünk néhány mondatnyi olyan szöveget, amely összefüggésbe hozható a kulcsszavas linkkel támogatni kívánt oldal tartalmával.

Hogy érhetőbb legyen, példán illusztrálom.

Ha mondjuk van egy budapesti idegenvezetőket toborzó oldalunk, de ki akarjuk rá tenni autóbérlési lehetőséget kínáló szájt linkjét, akkor beletesszük a description tag tartalmába a kulcsszót

Idegenvezetés Budapesten – Budapest private tour guide – Városnézés: privát idegenvezető – Idegenforgalom, turizmus, turisztika, utazás, budapesti autóbérlés, personal travel

– és ugyanezt tesszük a keywords meta-tag-gel. (Ha nem hat otrombán, szerepeltethetjük a kulcsszót akár a title tagben is). Ezen felül a fő tartalmi rész után a kink kedvéért kis kiegészítő szöveget írunk, amely egyrészt jól illeszkedik a szájt eredeti tartalmához, másrészt értékelhető és „természtes” kontextust teremt a link számárat, harmadrészt pedig – és ez esetben az a legfontosabb, tartalmi összefüggéseket mutat a támogatandó weboldallal; imigyen:

Aki Budapestre érkezik, már itt tartózkodásának első pillanatiban szembesülhet a tömegközlekedés kényelmetlenségeivel. Ha Ön nem akar zsúfolt autóbuszokon zötykölődni, a fővárosban számos lehetőséget talál  autó és szerviz bérlés marketingre, azaz személygépkocsik kölcsönzésére.

Ezen a réven megteremtődik a link számára az a tartalmi háttér, amely biztosítja, hogy a Google algoritmusa ne ítélje a nem-természetes linkszaporítás eredményének.

Itt érdemes azt is megjegyezni, hogy a tartalmi összefüggés megteremtésével saját weboldalunk értékét is gazdagítottuk, hiszen az eredeti témával kapcsolatban összefüggést teremtettük egy másik témával. Azaz organikussá tettük idegenvezetős oldalunk kapcsolatát az autóbérlés témájával.

No persze mondhatni, itt könnyű dolgunk volt, de mondjuk az almatermesztést nehezebb összekapcsolni az ipari kémények karbantartásával. Valóban nehezebb. De nem lehetetlen. Kreativitás kérdése az egész.


Linképítés – tartalmi összefüggések

Ha nincs tartalmi összefüggés a hivatkozó és hivatkozott oldal között, akkor a link kirakása előtt létre kell hozni a megfelelő mögöttes tartalmat. Ez részben a meta-tag-tartalmak módosításából, részben az oldal szövegtartalmának olyan bővítéséből áll, amely kapcsolatot teremt a weboldal eredeti tartalma és támogatott webhely tartalma között. Ez kulcsszavas linkünk számára megfelelő kontextust teremt ahhoz, hogy a Google algoritmusai ne találjanak hibát linképítési eljárásunkban.  | linképítés, google, tartalom, algoritmus, Pingvin, összefüggés, kontextus, link, hivatkozás, weboldal

Meta-tagek blogokban

Sok ingyenes blogszolgáltatót kipróbáltam az elmúlt tíz egynéhány évben, ma is rendszeresen használok vagy tucatnyit. Tapasztalatból beszélek, amikor azt állítom, hogy a blog.hu és a blogger.com blogjaival a legkönnyebb aránylag rövid idő alatt jó Google-pozíciót szeretni, azaz a weboldal optimalizálás szempontjából ezeknek a rendszereknek a blogjai könnyebben vihetők sikerre, mint más szolgáltatókéi.

A blogger.com alatt nyitott blogspot.com-blogok esetében ez érthető, hiszen a Google saját termékéről van szó, így van okunk feltételezni, hogy a Nagy Kereső kiemelt figyelemben részesíti belső fejlesztését. A pozitív megkülönböztetés például abban nyilvánul meg, hogy ha új blogot nyitunk valamely más szolgáltatónál, akár heteket-hónapokat is várhatunk, míg a Google-nak méltóztatik „magától felfedezni”, s ez általában meg sem történik addig, míg legalább egy külső link rá nem irányul az addig ismeretlen webhelyre. Másként van ez, ha Google-bloggal dolgozunk: előfordulhat, hogy akár órákkal az első poszt publikálása után már benne is vagyunk a cache-ben. Rendszeres publikálás esetén számíthatunk arra, hogy a kereső nem periodikus őrjáratok menetrendje szerint fogja látogatni blogunkat, hanem annak rss-csatornája révén értesül minden új posztról, és szinte azonnal indexálja is őket.

A magyar nyelvű, illetve magyarországi Google-keresésekre nézve tapasztalatom szerint igen preferáltak a blog.hu alá tartozó webnaplók. Ebben nyilván a fődomain magas presztízse játszhat közre. Hosszú távú honlapoptimalizálás esetén a rendszer alatt futtatott blogok, ha jól van felépítve és rendszeresen publikálunk bennük, igen-igen jól szerepeltethetők a találati listákon. Természetesen csak megfelelő külső linktámogatás, azaz linképítés mellett.

A két rendszer blogjai annak ellenére seózhatók eredményesen, hogy a HTML-kódjukba való belenyúlás nélkül a szolgáltatók a meta-tag használatot nem kínálják fel egyértelműen a felhasználóknak, sőt, tulajdonképpen titkolják vagy elrejtik.

Bár a blog.hu esetében pofonegyszerű a főoldali meta-tagek tartalmának a beállítása, csak éppen az adminfelület nem közli velünk egyértelműen, mit is teszünk.  A Beállítások menüpont alatt adhatjuk meg a blog leírását, de az sehol sem szerepel, hogy éppen ez a szöveg fogja képezni a forráskódban blogunk a description metatagjénak a tartalmát. Írd le 1-2 mondatban, miről szól a blog! – olvassuk az utasítást, de arról nem kapunk tájékoztatást, hogy ide azt a szöveget kell írnunk, amit majd a Google találati listán láthatunk viszont a blognév alatt, mint ahogy arról sem, hogy ennek a leírásnak max. 160 (de inkább csak 150) karakter hosszúnak ajánlatos lennie. A SEO-hoz kevésbé értők aligha vannak tisztában azzal, hogy ha keresőbarát blogot szeretnénk, akkor a miről szól a blog kérdésre felelve nem valami körülírást kell megadnunk, hanem céltudatosan fogalmazott kulcsszavas szöveget. A description képezi ugyanis a Google számára az egyik legfontosabb információcellát, így ha szeretnénk, hogy blogunk a „kortárs magyar irodalom” kifejezéssel legyen Google-első, akkor nem azt írjuk be: „Mindenféle érdekességek a ma élő honi literátusok dolgairól”, mert ez ugyan emelkedettebben fejezi ki a lényeget, viszont a kulcskifejezés egyik szava sem szerepel benne.

Hasonló módon: aligha sejti a felhasználók többsége, hogy amikor  ugyancsak a Beállítások alatt megadja a blog címkéit (a felszólítás így hangzik: Adj meg 4-5, a blogodra jellemző címkét!), akkor éppen hogy ezek a címkeszavak fognak bekerülni a forráskód keywords meta-tagjébe. Amikor tehát megválasztjuk, melyek legyenek blogunk címkéi, akkor nem csupán szájtunk jellemző tartalmára kell gondolnunk, hanem arra is, mely szavakra nézve akarjuk (majd) optimalizálni.

A blogger.com alatt nyitott blogoknál sokkal nehezebb a helyzet. A szolgáltató nem igazán akarja, hogy magunk válasszuk meg, mi kerüljön a leírásba és a kulcsszavak közé: majd a blog tartalmából a Nagy Kereső kiemeli a szövegkezdetet, a posztok címkéi alapján pedig csemegézik a kulcsszavak között. Így aztán a keresőtalálatokban például az éppen aktuális poszt kezdő mondatait találhatjuk leírásként, netán az oldalhasáb tetejének a szövegét. Hogy ezt elkerüljük, azért külön erőfeszítést kell tennünk, megkeresve a Beállítások alatt a Keresési preferenciákat, és még ott is kell némi leleményesség. A kulcsszavakat azonban még itt sem adhatjuk meg külön.

bdkblogHa a főoldali beállításokra van is módunk, azt egyik blogszolgáltató sem teszi lehetővé, hogy külön-külön az egyes posztok vagy állandó oldalak számára egyedi leírását és kulcsszó-szedetet adjunk meg. A description és keywords meta-tegek kezelésének effajta szabadságát ne az ingyenes blogszolgáltatók háza táján keressük: telepítsünk saját tárhelyre profi blogmotort, például WordPresst – és az opció megfelelő plugin-használattal elérhetővé válik.


 Blog: meta-tag beállítások

A poszt arra adja meg a választ, hogyan lehet a főoldali mata-tag tartalmakat – content – megadni a blog.hu és blogspot.com (blogget.com) blogmotoroknál? A description és keywords ezekben a blogokban csak a főoldalak esetében adható meg | WordPress, blog.hu, blogger, blogspot, meta tag, leírás, description, kulcsszavak, forráskód